Avatar photo
Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2020.05.29
A koronavírust követő pánikreakció után a világ lassacskán felocsúdik. Nincs ez másképp Amerikában sem, az óriás távolságok földjén, ami az idén ősszel ígérkezhet ideális úticélnak. Jelen helyzetben az USA legbiztonságosabb látnivalói a nemzeti parkok, ahol szabadlevegőn, messze a többi embertől csodálhatunk lélegzetelállító tájakat. Sőt, akár még a hotelekkel járó kockázatot is kizárhatjuk.

Amerikában is visszaálltak a dolgos hétköznapok, ahogyan azt Donald Trump elnök már május elején bejelentette. Habár a határok még nem nyíltak meg a külföldiek előtt, a turizmus újraindítását vetíti előre, hogy átmenetileg újra kinyitott a Yellowstone és a Grand Canyon Nemzeti Park.

Utóbbit április 1-jén zárták le a látogatók előtt, akik a nyárral együtt térhetnek vissza megcsodálni a gigantikus sziklaképződményeket. A Grand Canyont egyelőre a déli bejárat felől lehetett megközelíteni és kizárólag a nappali órákban, 6 és 22 óra közt tartott nyitva, míg a kilátóhelyek közül körülbelül féltucatnyit nyitottak meg a kirándulók számára. Ám ez nem marad egyszeri alkalom: a hónap végéig a Grand Canyon Nemzeti Park még egy hétvégére megnyit majd.

Adam Derewecki / Pixabay

Hasonló a helyzet a Yellowstone Nemzeti Parkban is, ami március 24-én zárta be a kapuit. A park Wyoming állambeli, déli része hétfőtől újra látogatható, a Grand Canyonnal ellentétben itt elérhetőek lesznek a mosdók, a kirándulóösvények és a sétányok is. A montanai és idahói részek egyelőre zárva maradnak, ahogy nem üzemelnek még a táborhelyek és az éjszakai szállások sem.

Ez az átmeneti lazítás azonban már előrevetíti, hogy a tengerentúlon is megtették az újranyitás felé vezető első lépéseket. Aki tehát amerikai vakációról ábrándozott, és ezt a tervét meghiúsulni látta, azt még az idén kellemes meglepetés érheti! Reálisan a nyár második felére, vagy ősz elejére jósolható a nemzeti parkok újranyitása – az őszi szezon egyébként az időjárás és az utazási feltételek szempontjából is a legoptimálisabb a parkok bejárásához. A kiutazás szervezését érdemes már most megkezdeni erre az időszakra.

Holtzter / Pixabay

Az USA pedig már csak azért is optimális úticél, mert a többszáz kilométeres kiterjedésű, érintetlen természetvédelmi területek garantálják a koronavírus szempontjából is biztonságos, “távolságtartó” kalandozást.

Lakóautóval a legpraktikusabb nekivágni

Az Egyesült Államok felfedezésének nagyszerű módja a lakóautóbérlés. A kényelem és az ár mellett nyomós érv erre a filmekből ismert, hamisítatlan amerikai életérzés is – hívta fel rá a figyelmünket Farkas Miklós, a Lupus-Travel utazási iroda vezetője.

Jill Wellington / Pixabay

Nem kell a véletlenre bíznunk magunkat, hiszen a lakóautót már hónapokkal korábban lefoglalhatjuk. Ebben érdemes segítséget kérni egy hozzáértő utazási irodától, hogy ne érjen minket meglepetés a helyszínen. Pontos tájékoztatást kaphatunk a bérlés feltételeiről, például arról, hogy az árak mit tartalmaznak és mit nem. Mire érdemes figyelni felvételkor, lesz-e ágyneműnk, tányérunk a lakóautóban és még sok más hasznos információt kaphatunk. Ráadásul bármilyen kérdésünkre magyar nyelven kaphatunk választ. Baj esetén az utazási irodák rögtön tudnak segíteni, tanácsot, információt adni – biztonságosabb rajtuk keresztül foglalni.

A kalandosabb, lakóautós utazási mód különösen kedvező ebben az időszakban, amikor a városlátogatások helyett inkább a természet felé vesszük az irányt. Nem szükséges ki- és bepakolnunk, és nem költünk szállásra sem, így alacsonyabb költségekkel tervezhetünk, mint ha más közlekedési módot választottunk volna.

Shitikov / Pixabay

“Az útvonaltervezés nagyon fontos, mert a távolságok sokkal nagyobbak, mint európai viszonylatban. Érdemes online útvonaltervezők (pl. google maps) vagy más appok segítségével azt is nyomon követnünk, éppen mely útvonalak járhatóak” – zárja egy jó tanáccsal az utazási szakértő.

###

DiscoverAmerica Hungary Egyesületről (DiscoverAmericaCommittee Hungary – röviden DAC):

A 2010-ben alapított Discover America Hungary Egyesület (DAC) küldetése, hogy aktívan támogassa az amerikai idegenforgalmat. Tagjai utazási irodák, légitársaságok, szállodák, idegenforgalmi hivatalok, és az USA-ba irányuló magyar turistaforgalom élénkítéséért elkötelezett más cégek, magánszemélyek. Az egyesület széles körben népszerűsíti az Amerikai Egyesült Államok által kínált bámulatos turisztikai látnivalókat és programlehetőségeket, ezzel inspirálva az utazókat, hogy fedezzék fel az országot. A DAC szorosan együttműködik az Amerikai Nagykövetség Kereskedelmi Irodájával és az Egyesült Államok mint turista desztinációért felelős marketing szervezetével, a Brand USA-vel.