
Fotó: Pixabay
Az Iberia
MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, júniusban még a
most érvényben lévő minimális szolgáltatást nyújtják néhány
belföldi és nemzetközi célállomásra, de júliustól jelentősen
bővítik a kínálatot.
Elsősorban a nyaralók számára
fontos célállomások válnak elérhetővé az Iberia hálózatában,
a társaság augusztus végéig 92 célállomást tesz elérhetővé,
és 360 heti járatot indít el. Ez a nyári menetrendi időszakra
meghirdetett korábbi menetrend mintegy 20 százaléka.
Az
Iberia egyelőre csak belföldi és európai járatokat indít,
hosszú távú járatokat csak a célországok beutazási tilalmának
feloldása után állítanak a menetrendbe.
A Lufthansa Group a
honlapján közölte, hogy tovább bővítette kínálatát, és
június 15-ével Frankfurtból, Münchenből is több európai és
interkontinentális járat indul el, újra közlekedik a Brussels
Airlines és az Austrian Airlines is.
A német légitársaság
közölte, hogy június 15-én újraindul a München és Budapest
közti járat, amely hetente háromszor közlekedik majd, egyben heti
12-re emelkedik a járataik száma Frankfurt, és négyre Zürich
felé.