Bemutatósorozatra készül a Madách Színház az interneten; a premiereket élőben, a színészek lakásáról közvetítik. Június 4-én Carol Rocamora Örökké fogd a kezem című műve, június 11-én Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című komédiája látható.
A Madách
Színház élőben az ön otthonában című sorozatának első
darabjaként június 4-én mutatják be Carol Rocamora amerikai írónő
Örökké fogd a kezem című művét, amelyet a szerző Anton
Pavlovics Csehov és felesége, Olga Knyipper színésznő levelezése
nyomán írt.
A darab internetes bemutatójának szereplői
Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, rendezője Szirtes Tamás –
olvasható a Madách Színház közleményében.
A fennálló
rendkívüli körülmények mellett is arra törekednek, hogy minél
teljesebb színházi élményt nyújtsanak: az előadás helyszíne
Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter lakása, ahonnan élőben
sugározzák a bemutatót június 4-én 20 órakor, és a további
előadásokat is, június 5-én, 6-án, 9-én és 10-én ugyancsak 20
órai kezdettel.
Carol Rocamora, a New York-i művészeti
egyetem tanára, Csehov több írását ültette át angol nyelvre.
Csehov és felesége levelezésének nyomán írt művének
ősbemutatója 2001-ben volt a londoni Almeida Theatre-ben.
Azóta számos
nyelven aratott sikert a két rendkívüli emberről, a világirodalom
egyik legnagyobb írójáról és a kor ünnepelt színésznőjéről
szóló színmű.
A sorozat következő darabját, Bernard
Slade Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát Kovács Lotti és
Szemenyei János előadásában, Harangi Mária rendezésében június
11-én 20 órakor mutatják be, az előadás helyszíne szintén a
művészek lakása. A további előadások június 12-én, 13-án,
16-án, 17-én ugyancsak 20 órai kezdettel láthatók.
Slade
1975-ben írta Jövőre veled, ugyanitt című vígjátékát,
amelyért Tony-díjra jelölték, majd filmadaptációjáért
Oscar-jelölést is kapott. A darabot több mint 1400 alkalommal
játszották a Broadwayn, a világ több országában bemutatták. A
Madách Kamarában Sztankay István és Schütz Ila, valamint Lesznek
Tibor és Kiss Mari szereplésével, Szirtes Tamás rendezésében
több mint 500 előadást ért meg.
Az előadásokat a Madách
Színház honlapjáról lehet majd elérni, és jegyvásárlásra is
ott lesz lehetőség május 26-tól. Az előadássorozat
különlegessége, hogy valós időben sugározzák, csak akkor
tekinthető meg, később nem visszanézhető. A közvetítés a
Budapest Film Zrt. technikai segítségével jön létre.