Irsai Olivér borokat vizsgált legújabb Szupermenta tesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a 25 minta mindenben megfelelt a hatósági és a laboratóriumi ellenőrzésen is – közölte a Nébih.
A közlemény
szerint a 2019-es évjáratú borok – amelyek közül 24-et száraz
kategóriába soroltak előállítóik, míg egynek a címkéjén nem
tüntették fel az édességi fokozatot – laboratóriumi elemzésénél
több mint 50 paramétert vizsgáltak a szakemberek, többek között
a termékek alkoholtartalmát, kén-dioxid, valamint illósav és
összes savtartalmát is megmérték.
A tesztelt borok
alkoholtartalma címkéjük szerint 10,3 és 13,2 százalék között
mozgott, a feltüntetett értékeket a laboratóriumi eredmények is
megerősítették.
Általánosságban elmondható, hogy a
vizsgált borok beltartalmi és élelmiszerbiztonsági jellemzői
megfeleltek az előírásoknak – olvasható a Nébih közleményében.
Az ellenőrzés arra is rámutatott, hogy a vizsgált 25 Irsai
Olivér mindegyike rendelkezett érvényes forgalomba hozatali
engedéllyel. Ezen felül a hivatal szakemberei az engedélyezési
eljárás során leadott termékminták analitikai értékeit is
összehasonlították a polcokról levett borok vizsgálati
eredményeivel és megállapították, hogy sem minőségben, sem a
beltartalmi értékekben nem találtak eltérést a minták
között.
Közölték, a jelölésvizsgálat sem tárt fel
hiányosságokat, a vizsgált borászati termékek eleget tettek a
jogszabályi előírásoknak.
A Szupermenta termékteszt
kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók
pontozták a termékeket, a Frittmann Irsai Olivér száraz fehérbor
végzett az első helyen, a dobogó második fokára a Font Irsai
Olivér állhatott fel, a harmadik helyet pedig a Dubicz Irsai Olivér
száraz fehérbor érdemelte ki. (MTI)