Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.05.20

A hagyományos húsvéti kezdés helyett pünkösdkor, 2020. május 30-án indítja a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az első menetrendi és sétahajójáratait, igazodva a járványügyi helyzet új, enyhébb kormányzati intézkedéseihez – áll a társaság közleményében.

A 174. hajózási szezon kezdetével a BAHART folyamatosan nyomon követi majd az utasforgalom alakulását, és szükség szerint módosítja a meghirdetett menetrendet, illetve kapacitásokat.

(A járatindulásokról a társaság honlapja, a www.bahart.hu közöl információkat, illetve a cég ügyfélközpontjában, a +36-84/310-050-es számon adnak tájékoztatást.

A szezonindulás első két hetében a 4 legforgalmasabb útvonalon közlekednek majd hajók minden nap, naponta négyszer a Siófok-Balatonfüred-Tihany, Balatonboglár-Révfülöp és Fonyód-Badacsony útvonalakon, valamint napi 3 alkalommal Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között.

A pünkösdi szezonindító hétvégétől 9 kikötőből sétahajó járatok is indulnak: Siófokról, Balatonfüredről, valamint Keszthelyről minden nap, további hat kikötőből – Badacsonyból, Balatonboglárról, Balatongyörökről, Balatonlelléről, Balatonmáriafürdőről, valamit Révfülöpről – pedig a hétvégi napokon.

A szezon első hétvégéjét akcióval indítja a BAHART. Május 31-én gyereknap alkalmából a megvásárolt Playmobil gyerekjegyek mellé egy ajándék Playmobil figurát kapnak a gyerekek.

A BAHART közleménye kitér arra is, hogy az elmúlt hónapokban a hajók és kikötők szokásos karbantartási munkáin túl Keszthelyen átépítették az állomásépületet, a komp két kikötőjében, Szántódon és Tihanyban pedig tárolókkal és szerszámokkal is ellátott kerékpáros pontokat alakítottak ki.