A kínai civilizáció öt évezredes múltját igazoló leleteket tártak fel kínai régészek a közép-kínai Honan tartományban található Suanghuajsu ásatási területen – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A
Sárga-folyó déli partján fekvő, 1,17 millió négyzetméteres
Suanghuajsu ásatási területen 2013 óta folytatott feltárások
során egy csaknem 5300 éves város maradványaira bukkantak. A
települést a régészek Holuo fejedelemségnek nevezték el a
Sárga-folyó és a Luo-folyó torkolatvidékének neve után.
A
jangsao kínai neolitikus kultúra második feléből származó, a
főváros jellegeit hordozó település maradványai az eddig
felfedezett legmagasabb szintű leletegyüttesnek számítanak a
Sárga-folyó vidékéről, a kínai civilizáció kialakulásának
korai szakaszából – mondta Li Po-csian, a Peking Egyetem
professzora egy csütörtöki sajtótájékoztatón a Hszinhua
szerint.
A helyszínen talált leletek jelentős része
öt-hétezer éves, és bizonyítékul szolgál arra, hogy a Holuo
terület hatást gyakorolt a kínai civilizáció eredetének
aranykorára mintegy 5300 évvel ezelőtt – mondták el az ásatások
eredményeit ismertető kínai szakértők.
A feltárt várost
a régészek szerint három védőárok vette körül. Az északi
részen négy házsorból álló lakóövezetet találtak, feltártak
továbbá egyebek mellett három, összesen mintegy 1700 sírhelyből
álló köztemetőt, döngölt földből készült,
áldozatbemutatásra használt maradványokat, csillagászati
leleteket, fazekasműhelyt, vízgyűjtőt, valamint útrendszert.
Szakértők szerint a város lakói viszonylag fejlett
csillagászati ismeretekkel rendelkezhettek, találtak ugyanis kilenc
cserépedényt, amelyeket a Nagy Medve csillagkép mintájára
rendeztek el.(MTI)