
Fotó: VakVarjú
A koronavírus járvány, egyik pillanatról a másikra döntötte romba az emberek és a gazdaság szereplőinek életét. Bár az éttermi szektort tarolta le legkorábban ez a hirtelen jött katasztrófa, mégsem kényszerítette teljesen térdre a vendéglátóipar elkötelezett szereplőit. Számos pozitív kezdeményezéssel találkozhatunk, amelyeknek az a céljuk, hogy a közösségi összefogás erejével enyhítsenek a kialakult nehézségeken. Mindenki azzal próbál meg segíteni, amilye van és ott, ahol valóban szükség van rá. Nincs ezzel másképp a VakVarjú étteremcsalád sem, ezért nemrég elindította a #szeretetszolgálat jótékonysági kampányát.
Minden, az étterem weboldalán leadott ebéd vagy vacsora rendelésből 200 Ft-ot jótékonysági célokra fordítanak. Áprilisban a digitális kapcsolattartásban és oktatásban kívánnak támogatást nyújtani. Tableteket vásárolnak időseknek, akik máshogy nem tudják tartani a kapcsolatot családtagjaikkal és laptopokat biztosítanak, olyan gyerekeknek, akiknek ennek hiánya miatt az online tanulás nehézségekbe ütközik. A hazai borászatok támogatása érdekében pedig az étterem kiszállításra rendelhető kínálatában kiemelten szerepelnek a magyar borok, kedvezményes áron.
“Ebben az emberpróbáló időszakban különösen fontosnak érezzük, hogy a gazdasági talpon maradás mellett odafigyeljünk a környezetünkben élőkre is. Így szeretnénk meghálálni azt a rengeteg kedvességet, szeretetet, amivel elárasztanak vendégeink, kollegáink és a Jóisten. A VakVarjú #szeretetszolgálat keretében egy-egy célzott támogatásunkkal, akciónkkal, ahogy korábban is, most is tudatosan szeretnénk segíteni a valódi rászorultakon. Hívő emberként Ferenc pápa szavai csengenek a fülemben, aki szerint az élet egy ajándék, amelyet olyan mértékben kapunk, amennyire másoknak ajándékozzuk” – mondta Semsei Rudolf az étteremcsalád tulajdonosa.
A több mint egy évtizede sikerrel működő vállalatcsoport közösségteremtő erejének és lojális vendégkörének köszönhetően az eddig beérkezett megrendelések után összegyűlt támogatási keretből sikerült vásárolni a Fraknó utcai Idősek Házának két tabletet, hogy a szépkorú lakók beszélgethessenek hozzátartozóikkal, külföldön élő dédunokájukkal, rég nem látott barátaikkal. Az újbudai Humán Szolgáltató Központon keresztül négy laptopot adományoztak azoknak a hátrányos helyzetű családoknak, akiknél egyáltalán nem áll rendelkezésre eszköz a gyerekeknek a digitális oktatásban való részvételhez. A májusi első cél a VIII. kerületi ZSENDÜLŐ TANODA hátrányos helyzetű tanulók és azok családjainak támogatása, tartós élelmiszercsomaggal és tisztitószerekkel. Mindezek mellett a szervezők folyamatosan egyeztetnek segítő szervezetekkel, jellemzően hivatalos kerületi szakszolgálatokkal, hogy biztosan jó helyre kerüljön a segítség.
A www.vakvarju.com oldalon hetente frissítve látható a közös összefogással elért eredmény!