szeretunkutazni
Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2019.12.20
Többször is az ország legjobbjának választották kategóriájában a szlovén Alpok egyik legbámulatosabb, 50 éves tradícióval rendelkező sípályáját Goltéban. A határtól alig kétórányi autóútra található komplexum évről évre egyre népszerűbb a magyarok körében, a helyi szálloda vendégeinek 25 százalékát már honfitársaink teszik ki. A kiemelt érdeklődés egyáltalán nem meglepő, hiszen a resort hangulata és attrakciói tényleg egyedülállók a térségben.

December második hétvégéjén 40 centiméteres hóval köszöntött be a síszezon a Magyarországgal szomszédos Szlovéniában, és az elsők között nyílt meg a goltei pálya, ahol 6 lifttel, 12 kilométernyi különböző nehézségű pályával, oktatással és versenyekkel várják a vendégeket, kiemelten fókuszálva a téli sportok magyar szerelmeseire.

Fotó: Golte

A síparadicsomban 1300 és 1600 méteres tengerszint feletti magasságban síelhetünk, miközben gyönyörködhetünk a Savinja völgy bámulatos panorámájában. Goltét az elmúlt évben és korábban többször is az ország legjobb közepes méretű síkomplexumának választották, amely novembertől egészen március végéig üzemel, így összesen több mint 120 napon vehetik azt igénybe a vendégek.

Golte azért is különösen népszerű már a magyarok körében is, mert nemcsak a profik, hanem a kezdők is megtalálják itt a számításukat. Az ide látogatók akár síoktatáson is részt vehetnek.

Fotó: Golte

Az autóval érkezők a völgy alján parkolhatnak le, ahonnan egy hosszú felvonón juthatunk el a négycsillagos Golte Resort bejáratához, közvetlenül a sípályák mellé. A szállodát 2011-ben építették, 54 szobájával, wellness részlegével és kültéri medencéjével vonzó úti cél, és az elmúlt szűk évtizedben rengetegen gazdagodtak itt boldog élményekkel. Mára a vendégek több mint negyedét magyarok teszik ki.

A hotel egy négymillió eurós beruházás keretén belül idén adott át 32 új apartmant is, melyek 4-12 férőhelyesek, alapterületük pedig 44 és 210 négyzetméter között mozog. Akik az apartmanban éjszakáznak, ingyen vehetik igénybe a szálloda összes szolgáltatását is.

Golte rendkívül büszke a Savinja völgy gasztronómiájára, ahol megkóstolható a helyi specialitásnak számító kolbász, amit helyi disznóhúsból készítenek és az alpesi levegőn szárítanak. A síkomplexumban emellett speciális kézműves sört ihat bárki, ami kizárólag az ott megtermett alapanyagokból készül. A Goltea szintén különleges ital: tea, amit a goltei gyógynövények alkotnak. Emellett kifogyhatatlan a helyi desszertek tárháza is, továbbá a méz, amire az egész nemzet büszke.

Fotó: Golte

A szállódától 15 percnyi sétára található az 1896-ban épült Mozirje kunyhó, ami a hatodik legidősebb a maga nemében Szlovéniában. Mindössze öt percnyi autóútra van a mozirjei virágpark, amit télen 1,5 millió lámpával világítanak meg. Ez minden család számára bakancslistás helyszín.