Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2019.10.03
Kassa város és a régió gazdag történelmi múltját és jelenét mutatta be a régió képviselőivel közösen Soňa Jelínková, a Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője a meghívott újságírók előtt október 2-án, szerdán a Szlovák Intézetben, melynek vezetője, Ildikó Šipošová is köszöntötte a megjelenteket.

Szlovákia második legnagyobb városa Kassa nem csak Kelet-Szlovákia központja, hanem a Keleti-Kárpátoknak is, amelyek több nemzet és nemzetiség sajátosságait egyesíti. Marika Duffeková, a Visitkosice, a kassai turisztikai hivatal munkatársa a 250 ezer lakosú Kassát mutatta be, amely hazánkból kocsival három óra, vonattal pedig három és fél óra alatt érhető el.

A közeli eseményekről elmondta, hogy a legnagyobb és leglátogatottabb szlovákiai kortárs művészeti fesztivál a Fehér Éjszaka október 4-én és 6-án az éjjeli Kassát már ötödször kelti életre és rendhagyó művészeti sétával várja a látogatókat. Minden látogató kap egy térképet, amelyen a különböző művészeti megállók szerepelnek.

Fotó: Bódi Ágnes

A rendezvény hagyományosan a Nemzetközi Békemaraton előtti este és éjszaka kerül megrendezésre. Kassa jelképe a Maratoni futó szobra. Ez a szobor a minden évben megrendezett Kassai Békemaraton jelképe, amely a világ legrégebbi maratoni futóversenyei közé tartozik.

A nevezetességekről szólva elmondta, hogy többek között érdemes megtekinteni a város egyik múzeumában látható híres kassai aranykincset. Ez az egyedülálló 11 kilogramm súlyú érmegyűjtemény a 15. és a 17. század környékéről származik, és Európa 81 pénzverdéje képviselteti magát benne.

Kassáról 100 perc alatt elérhető akár 18, az UNESCO Világörökségi listáján jegyzett szlovákiai helyszínek közül. Bővítették az egynapos hétvégi buszos és vonatos kirándulási célpontokat – számolt be ezekről Török Attila, a régió marketingmenedzsere.

A kassai régió 6753 kilométer, közel 800 ezren lakják, 17 várost és 440 falut foglal magában. A régióhoz tartozik Gömör, Szepesség, Kassa és környéke, valamint Zemplén. Az egy és kétnapos látogatásokat említve elmondta, hogy az egynaposok is nagyon népszerűek, sokan látogatnak el májustól októberig a Szlovák Karszt Nemzeti parkban,  a krasznahorkai barlangba, és a Szádelői völgybe a Keresztbe-kasul a Szlovák karszton át elnevezésű egynapos programban tehetik meg. Megnézhetik a turisták a Gömörben lévő kincseket is, és a Nagyjaink nyomában programban Rákóczi, Márai és Galgóczy nyomában eredhetnek az érdeklődők. Kétnapos élménycsomagjuk is feledhetetlen élményeket kínál. Rendkívüli utrisztikai vonatokat is indítottak 9 szombaton 2600 utaztak, és a kombinált utazások között 5 vonatos és tizenegy buszos kiránduláson vehettek részt.

Egyedülálló, hogy 18 UNESCO örökségi helyszínt érhetnek el 100 percen belük Kassáról.

Juhász Barbara a Márai Sándor Emlékkiállítás képviselője elmondta, hogy 2019. január 22-én nyílt meg Márai Sándor egykori kassai lakóházában, azóta egyre többen látogatják. Kassán 1998 májusában létesült a Márai Sándor Emlékszoba a Grosschmid család egykori tulajdonát képező Mészáros utcai ház földszintjén, ahol már több kiállítás is bemutatta a város híres szülöttének életét és életművét. E szerény emlékszobát most hiánypótló és a világon egyedülálló kiállítás váltotta fel, amelynek célkitűzése, hogy méltóképpen képviselje Márai Sándor emlékét az író életében központi szerepet betöltő városban.

A tájékoztatón nagy sikerrel idézte meg Kerekes Vica színésznő Márai Sándort, amikor szavait tolmácsolva elmondta azt az írását, amely arról szól, hogy az utakat sokáig nem érti meg az ember.

Az esemény végén szlovák étel és italkülönlegességekkel kóstolhattak a vendégek.