
Dubai DTCM
Őfelsége Helal Saeed Almarri, a Dubaji Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója elmondta: “A turizmus Dubaj változatos gazdasági növekedésének egyik sarokköve, és a sikert abban mérjük, hogy agresszívan haladunk a célunk felé, miszerint a leglátogatottabb és a legkedveltebb várossá akarunk válni, ahogy azt Őfelsége Sejk Mohammed Bin Rashid Al Maktoum, az EAE alelnöke és miniszterelnöke, illetve Dubaj uralkodója elképzelte.”
A számok tekintetében ismét India végzett az élen, hiszen a legmagasabb féléves értéket ők érték el 997,000 látogatóval. Dubaj második küldő piacaként megint erősen teljesített Szaúd-Arábia (KSA), hiszen 755,000 látogatót hoztak, mely hat hónap alatt két százalékos növekedést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Az Egyesült Királyságból 586,000 látogató érkezett, annak ellenére is, hogy a brit font jelentősen devalválódott (az amerikai dollárhoz képest), hiszen a Brexit miatt egyre nő a politikai és a gazdasági turbulencia.
2019 januárja és júniusa között több mint 501,000 kínai látogató érkezett Dubajba, és az elsőrendű 11 százalékos éves növekedés egyértelműen azt bizonyítja, hogy a Dubaji Turisztikai Hivatal sikeres stratégiát követ a világ legagresszívabban megcélzott fogyasztói esetében, hiszen Dubaj továbbra is rettenetesen vonzó a kínai kiutaztató piacon.
Oroszország és a közép-kelet-európai régió erős kilenc százalékos részesedést tudhat magáénak.
Továbbá, érdekesség, hogy a szállodai szektor átlagos foglaltsága 76 százalékos – mely a világ egyik legmagasabb foglaltsági rátája – hiszen a létesítmények összességében 15.71 millió szállodai éjszakát regisztráltak az év első hat hónapja alatt, mely öt százalékos növekedést jelent 2018 ugyanezen időszakához képest.