Avatar photo
Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2019.03.18
A Budapest Airport örömmel üdvözölte a sanghaji bejelentést, amely szerint már megkezdték a jegyértékesítést a 2019. június 7-én induló közvetlen légi járat indul a dél-kínai nagyváros és a magyar főváros között. Miután tavaly nyáron 4 transzatlanti járatot indított el egy időben, a budapesti repülőtér üzemeltetője – a Külgazdasági és Külügyminisztérium hathatós támogatásával – most ázsiai útvonalhálózatának fejlesztésén, Peking, Dubaj és Doha után újabb ázsiai célállomások elindításán dolgozik.

Sanghaj a következő közvetlen ázsiai célállomás, amely már a magyarországi utasok számára hamarosan elérhető, a China Eastern Airlines leányvállalatának, a Shanghai Airlinesnak köszönhetően. A 2019. június 7-től elérhető járat elindítása több éves erőfeszítés gyümölcse, amely arra irányult, hogy közvetlen légi összeköttetés jöjjön létre Kína egyik legfontosabb gazdasági régiójával. Az Air China közvetlen Peking-Budapest járatának sikere nyomán kétség sem férhetett hozzá, hogy a második, a Shanghai Airlines által üzemeltetett magyarországi útvonal iránt is jelentős lesz a piaci kereslet.

A Sanghajban bejelentett tervek szerint az új járatot a Shanghai Airlines Boeing 787-9 Dreamliner típusú géppel üzemelteti. Ezen a típuson mintegy 285 ülőhely áll az utasok rendelkezésére (4 első-, 26 business-, 28 prémium turista és 227 turista osztályú ülőhellyel). A kiindulópont a Sanghaj-Putung Nemzetközi Repülőtér lesz, és a tervek szerint éjfél körül induló gép mintegy 10 óra alatt teljesíti az utat a magyar fővárosig, ahová hajnali hat óra után érkezik meg. A Shanghai Airlines jelenleg heti három járat indítását tervezi, szerdán, pénteken és vasárnap. Sanghaj kiváló átszállási lehetőségeket is biztosít nemcsak sok más fontos kínai belföldi célállomás felé, hanem a Japánba, Dél-Koreába és más délkelet-ázsiai országokba utazók számára is, sőt akár Új-Zéland és Ausztrália felé is. A Shanghai Airlines járatai a tervek szerint nem csupán utasokat szállítanak, hanem mintegy 10 tonna légi árut is, ún. belly cargót a repülőgép rakterében.

„Nagy örömmel üdvözöljük a Shanghai Airlines bejelentését az idén nyártól tervezett közvetlen Sanghaj-Budapest járatról. Ez több éves diplomáciai és üzleti erőfeszítések eredménye a két ország részéről, annak érdekében, hogy az összes érdekelt fél egymásra találjon, és ezt az izgalmas úti célt végre elérhetővé tegyük utasainknak,” nyilatkozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója a bejelentés nyomán. Hozzátette, hogy a piackutatások alapján évente legalább nyolcvanezren kívánnak utazni Sanghaj és Budapest között, akik érdeklődni fognak a járat iránt. „Biztos vagyok benne, hogy ez az új Shanghai Airlines útvonal egyaránt népszerű lesz az üzleti és szabadidős utasok körében mindkét országban, egyebek mellett a kínaiak körében kedvelt dunai hajóutak iránti óriási érdeklődés miatt is.”

A China Eastern Airlines jelenleg több mint 600 légi járművet üzemeltet. Ezek átlagos életkora kevesebb, mint 5 és fél év – a nagy légitársaságok mezőnyében ez a világon az egyik legfiatalabb flotta. A SkyTeam szövetség tagjaként a China Eastern Airlines több mint 100 millió utast szolgál ki világszerte, ami alapján globálisan a hetedik legnagyobb légitársaság. Járathálózata révén 177 országban 1052 célállomást üzemeltet. Törzsutasai az Eastern Miles program keretében a 20 SkyTeam-tag 672 váróját használhatják világszerte.