Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2018.12.13
Európa vezető távolsági buszszolgáltatója tovább növekszik az Amerikai Egyesült Államok piacán. A FlixBus idén májusban Los Angelesből kezdte meg terjeszkedését az amerikai kontinensen, 2019-ben további bővülés várható Texasban, illetve New York-i központtal a keleti parti szolgáltatás is megkezdődhet.

„A FlixBus néhány hónap alatt is sokat fejlődött az USA nyugati részén, ez is bizonyítja, hogy az amerikaiak jól fogadták az új utazási lehetőséget.” – mondta el André Schwämmlein, a cég társalapítója és ügyvezető igazgatója. „Készen állunk rá, hogy azok számára is elérhetővé tegyük ajánlatunkat, akik az ország déli és keleti régióiban szeretnének fenntartható módon utazni. Célunk, hogy 2019-ben már több mint száz FlixBus közlekedjen az USA útjain.”

A FlixBus 2018 májusában kezdte meg működését az USA-ban, kezdetben 27 célállomást kötött össze a délnyugati régióban, többek közt Los Angeles, Las Vegas és Phoenix is elérhetővé vált zöld busszal. Júliusban a vállalat megduplázta kínálatát és Kalifornia középső részét, illetve San Francisco területét is hálózatába vonta. A mobilitási szolgáltató jelenleg 12 KKV-val partnerségben 60 megállót szolgál ki az USA-ban. A FlixBus világszerte 300 buszpartnerrel 29 országban közel 7000 munkahelyet teremtett.

„Üzleti modellünk lehetővé teszi, hogy partnereink a buszok mindennapi működtetésére összpontosítsanak, míg a FlixBus technológiai szakértelmét kamatoztatva a sales, marketing, hálózattervezés és forgalomirányítás feladatairól gondoskodik.” – mondta el Schwämmlein. 

A FlixBus nem csak munkahelyeket teremt az USA buszpiacán, hanem annak méretét is növeli. Egy a FlixMobility által az utasok körében végzett reprezentatív kutatás szerint a FlixBus-szal utazók kétharmada korábban soha nem utazott távolsági busszal.