Máté Koczka
Szerző:
Máté Koczka
Megjelenés:
2018.12.10

A harmadik negyedév végének eredményére alapozva további rekorderedmény várható a németországi beutazó turizmus terén: január és szeptember között a Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 68,1 millió külföldi vendégéjszakát jelentettek a több mint tíz ággyal rendelkező szálláshelyek, amely négy százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának eredményét. Idén először lépte át a szeptember hónap plusz három százalékkal a 8 millió külföldi vendégéjszaka-volumen határát, amely így megduplázza 2003. szeptemberének eredményét.

Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott: „Az egész üdülési szezon alatt kitartó nyárias, napos időjárás megnövelte az úticél Németország vonzerejét üdülési desztinációként, míg az erős gazdasági keretfeltételek a fontos küldőpiacokon szintén hozzájárultak az utazási kedv növekedéséhez. Ehhez hozzájön az úticél Németország erős pozícionálása a nemzetközi versenyben: a GfK Anholt Nation Brands Index első helyén és a World Economic Forum Global Competitiveness Indexének harmadik helyén Németország áll. Nagy figyelmet keltő kampányainkkal együtt ezek nagyon jó feltételek, hogy 2018-ban sorban a kilencedik rekorderedményt érjük el.”

Németországba irányuló turizmusunk fejlődése töretlen

Magyarországról a német beutazó turizmus 2018 harmadik negyedévének végén továbbra is stabil növekedést mutat. Január és szeptember között a Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján 610.908 vendégéjszakát jelentettek hazánkból a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek, amely közel öt százalékkal (+ 27.424) haladja meg az előző év ugyanezen időszakát. Csak a szeptember hónap vendégéjszaka száma közel 76 ezer, ez 6,6 %-kal több mint az előző évben. Az első kilenc hónap számai alapján valószínűsíthetőleg Németország irányába a 2018-es év új utazási rekordszámokat fog produkálni, összegezte az eredményeket Czeiszing Miklós a Német Turisztikai Hivatal magyarországi vezetője.