ksh

Banális banánhéjakon csúsznak el az álláskeresők

Banális banánhéjakon csúsznak el az álláskeresők

A KSH adatai szerint mintegy 220 ezer munkanélkülit tartanak nyilván Magyarországon, az üres álláshelyek aránya pedig 2,3 százalék. Ez utóbbi adat azonban sokat csökkenhetne, ha a kereslet és a kínálat megtalálná egymást, ennek azonban néha egészen banális akadályai vannak.

bővebben
Hová vitték a magyar turisták a pénzüket a Balaton helyett?

Hová vitték a magyar turisták a pénzüket a Balaton helyett?

Miközben a belföldi turizmus csökken, a magyarok külföldi utazásaiban nyoma sincs a visszaesésnek: az utak száma ötödével, a kint tartózkodási idő 26 százalékkal emelkedett az első félévben. A külföldön elköltött pénz pedig még ennél is jobban nőtt: egy év alatt 45 százalékkal, 590 milliárd forintra – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

bővebben

Nőtt a magyarok külföldi utazási kedve

Idén április és június között 4,7 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 53 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban, ám 2019 második negyedévéhez viszonyítva a kiutazások száma 24 százalékos visszaesést mutatott -...

bővebben

igyutazunk – új információs portált indult

Elindul az igyutazunk.hu - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A weboldalon folyamatosan frissülő cikkek, elemzések jelennek meg a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) és a big data állományok adatai alapján. Ezzel az ágazat, a sajtó és...

bővebben

Ötszörösére nőtt a vendégéjszakák száma

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2021 februárjához képest több mint ötszörösére nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten 33 százalékkal csökkent, 1,089 milliót tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kereskedelmi...

bővebben

KSH statisztika – vendégéjszakák

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma októberben 79 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, de a járvány előtti, 2019. októberi szinttel összevetve 31 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A belföldi...

bővebben

KSH: a vendégéjszakák száma 70 százalékkal nőtt

A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma szeptemberben, 2020 azonos hónapjához viszonyítva, 19 százalékkal nőtt, és 3,7 százalékkal meghaladta a koronavírus-járvány kitörése előtti évi, 2019. szeptemberi értéket is. A külföldi...

bővebben

Visszaesés a turizmus-vendéglátásban

A koronavírus okozta járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott...

bővebben

Visszaesés a turizmus-vendéglátásban

A koronavírus okozta járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott...

bővebben

Mennyit költenek a külföldiek nálunk?

Idén az év első három hónapjában a Covid-19-járvány és a kapcsolódó korlátozások következtében a hazánkba látogató külföldiek száma az egy évvel korábbihoz képest közel felére, 2019 első három hónapjához viszonyítva alig 40 százalékára csökkent. Az ide látogatók...

bővebben

A korlátozások után gyorsan élénkülhet a turizmus

A járványügyi korlátozások megszüntetése után gyorsan élénkülhet a turizmus belföldön az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól kiemelték: számítani lehetett a vendégéjszakák számának ilyen...

bővebben

Csökkent a szálláshelyek forgalma novemberben

A beutazási korlátozások, illetve a járvány megfékezésére irányuló és a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó védelmi intézkedések hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma tavaly novemberben 93,1 százalékkal...

bővebben

Szociológus: Sokan vagyunk szinglik

A magyar népesség jelentős része egyedül él, vagyis szingli - mondta Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzője az M1 aktuális csatornán. A szociológus szerint két népszámlálás adatait használta fel a kutatáshoz, és azokat tekintette szinglinek, akik...

bővebben

75,2%-kal csökkent a vendégéjszakák száma

A szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma 75,2 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 77,0 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly júniusban, 12...

bővebben

Októberben kiemelkedően nőtt a belföldi turizmus

Kiemelkedő mértékben nőtt a belföldi turizmus októberben: az előző év azonos időszakához képest 9,6 százalékkal nőtt a magyar vendégek száma, ami így meghaladta az 530 ezret - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az MTI-nek...

bővebben