Rekordszezont zárt a belföldi forgalom, és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) továbbra is minden eszközével azon dolgozik, hogy a hazai szálláshelyek, vendéglátóhelyek és attrakciók minél több vendéget fogadhassanak, ezzel is támogatva a magyar gazdaság erősödését – szögezte le a Turizmus világnapja alkalmából kiadott hétfői közleményében az ügynökség.
Az MTÜ bejelentette: az őszi belföldi, országos kampány fókuszában a hazai borrégiók állnak, a cél a turisztikai szezon meghosszabbítása és a borvidékek egyediségének, sokszínű kínálatának bemutatása.
Európában és a tengeren túli piacokon folyamatosan futnak a nemzetközi kampányok is, hogy az újrainduló versenyben hazánkra irányítsuk a külföldi turisták figyelmét – jelezték.
Az őszi és a jövő tavaszi szezont számos nagyrendezvény is segítette és segíti, többek között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a Vadászati és Természeti Világkiállítás, az MTV Europe Music Awards díjátadó, vagy a jövő márciusi Bocuse d’Or európai döntő. Jó lehetőségeket tartogat a nemzetközi érdeklődés fenntartására a Visegrádi Négyek magyar elnökségi éve.
A kormány célja, hogy a gazdasági növekedés év végére elérje az 5,5 százalékot, ebben pedig kiemelt szerepe van a turisztikai ágazatnak, amely tavasz óta megújult stratégia mentén, adatvezérelt módon támogatja a fellendülést.
A célok elérését segíti országszerte az a több száz fejlesztés is, amelyek a válság ellenére is folytatódtak, hogy európai színvonalú, családbarát, minőségi, négyévszakos kínálat fogadja mind a belföldi, mind a külföldi vendégeket.
A Kisfaludy program keretében 40 új szálloda épül, 14 ezer magánszálláshely, közel 600 panzió és 114 strand válik korszerűbbé. Tucatnyi attrakció, kastély, vár és gyógyhely újul meg, kiemelt figyelmet fordítva a fenntarthatóságra, amely kulcskérdés az ágazat fejlődési irányait figyelembe véve.
Összefogással és a közös stratégia mentén a belföldi turizmus idén nyáron újabb rekordokat döntött, soha ennyi magyar ember nem nyaralt még a három nyári hónapban a vidéki Magyarországon, és minden remény megvan arra, hogy már 2022-ben elérjük a 2019-es kiemelkedő év szintjét – közölte az ügynökség, egyben hangsúlyozva, hogy aki mindkét oltást felvette bátran tervezhet utazást őszre és télre is.
A célok nem változtak: Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége, a turizmus pedig legyen továbbra is a hazai gazdaság húzóágazata – zárta közleményét az MTÜ.