c

Utazzunk Franciaországba!

A mostani találkozón öt régió is bemutatkozott. Megtudtuk, hogy Nyugat-Korzikán, a sziget Ajaccio és Calvi közötti részén ugyanúgy megtalálhatóak a tengerparti gyöngyszemek, mint például az UNESCO világörökségi helyszínek, mint a Portói- és Girolatai-öböl, a Scandola rezervátum és a hegyvidéki tájak, ahol túrázni is lehet. Ezen kívül az elhagyott városok, mint például Muna, Pinito és Tassu is érdekes kirándulások célpontjai lehetnek.

A francia utazási szektort is megviselte az utóbbi két év, de még így is a világ legnépszerűbb úti célja maradt, közel 45 millió látogatót fogadott 2021-ben. Néhány hónapja bemutatták a helyreállítási tervüket is, melyben 1,9 milliárd eurót szánnak Franciaország pozíciójának megőrzésére.

Az eseményt Pascale Andréani francia nagykövet nyitotta meg, kiemelve a két ország kapcsolatában a turizmus jelentőségét, és az annak mentén létrejövő párbeszédeket. Franciaország nagy erőt fektet abba, hogy megőrizze és megerősítse pozícióját, mint a világ vezető turisztikai desztinációja, ebben pedig az egyes régiók, partnerek segítségére is szükségük van – mondta.

A koronavírus előtt 90 millió nemzetközi turistát fogadott és 57 milliárd eurós bevételre tett szert a turizmusból. Az utazók 78százaléka Európán belülről érkezett és 439,7 millió éjszakát töltöttek el az országban. A magyarok száma ebből 207 ezer volt. A koronavírus-járvány természetesen a francia turizmusra is rányomta a bélyegét: 2020-ban mindössze 34 millió, 2021-ben pedig 45 millió turista érkezett az országba, így a bevétel is kevesebb volt, 2020-ban 28,5 milliárd, 2021-ben pedig 35 milliárd (a második legnagyobb a világon). Ma már könnyen beléphetnek az EU-s utazók az országba, ehhez mindössze egy érvényes védettségi igazolványra van szükségük. 

Folyamatos fejlesztések

Nem álltak le a fejlesztések Franciaországban a vírus ellenére sem. Párizsban, a Concorde téren megnyílt a Hotel de la Marine, amely 200 évig volt a tengerészeti minisztérium épülete és megújulva újranyitott a La Samaritaine áruház is. A városban megnyilt egy új, kortárs múzeum is, a Collection Pinault. Normandiában, Deauville-ben a Les Franciscaines, egy új kulturális központ nyitását várták egy hajdani zárdában kialakítva. Észak-Franciaországban egy reneszánsz kastélyt csodálhatunk meg, a Chateau Villers-Cotteretst, ahol I. Ferenc aláírta rendeletét a francia nyelv hivatalos bevezetéséről. Dijonban megnyílik a nemzetközi gasztronómiai és borváros. 

Újraindítási terv a Destination France

Tavaly mutatták be a Destination France-t, a turizmus újraindítását és átalakítását célzó tervet. A válság ugyanis, bár komolyan érintette az ágazatot, egyúttal rávilágított a strukturális kihívásokra is, amelyekkel az országnak szembe kell néznie, miközben bizonyos tendenciákat felgyorsított.

A Destination France tervnek 1,9 milliárd eurós költségvetési pénze van, a francia kormány tényleges ütemtervet szeretne létrehozni a turisztikai ágazat fejlesztésére és átalakítására a következő 10 évre. A cél szerint Franciaország megszilárdítja pozícióját a világ vezető turisztikai célpontjaként, és a fenntartható utazások első számú célpontjává válik. Ennek eléréséhez a francia turizmus a kiválóságot, a növekedést és a foglalkoztatást támogatja, egy minőségibb, fenntarthatóbb és rugalmasabb modell alapján, a francia és nemzetközi ügyfelek új elvárásainak megfelelően.

A Destination France törekvései öt stratégiai területen 20 intézkedésen alapulnak.

Szeretnék a szektor vonzerejét növelni az álláskeresők körében, ezért két éven keresztül 10 millió eurós forrásból nagyszabású kommunikációs kampányt terveznek. Megerősítenék az ágazat ellenállóképességét, a kínálat minőségét, és a 2,5 millió eurós költségvetéssel rendelkező France Tourism Development program keretében a közepes méretű városok központjainak revitalizációját támogatják majd. A MICE-rendezvények újjáélesztésének támogatására szintén 100 millió eurós költségvetést különítettek el.

51 millió eurós célzott költségvetésből a francia turizmus értékeit is népszerűsítik és fejlesztik majd, a szélesebb körben elterjedt regionális kulturális turizmus újjáélesztésének támogatása érdekében az Európa Tanács kulturális útvonalait, valamint a ‘savoir-faire’ turizmust is jobban fogják népszerűsíteni.

A Destination France terv szerint Franciaország 2030-ra a fenntartható és a kerékpáros turizmus első számú célpontjává válik. Megerősítik a Fenntartható Turisztikai Alapot és a szálláshelyeket új, az Atout France által irányított és 2022 áprilisától alkalmazandó osztályozási rendszer alapján minősítik majd, mely nagyobb hangsúlyt fektet a fenntarthatóság és a környezetvédelmi követelmények mérésére. A fenntartható turisztikai infrastruktúrákra, javítására és fejlesztésére 44 millió eurós külön beruházást is fordítanak, ide tartoznak a kerékpárutak is.

Bemutatkozott öt kiemelkedő régió

A sajtótájékoztató után mutatkozott be workshopon Franciaország öt desztinációja is. Nizza a Cote d’Azur 51 városából talán a legismertebb. 2021-ben világörökségi helyszín lett, Budapestről könnyen elérhető közvetlen repülőjárattal is. A körülötte elterülő táj szintén változatos: a riviérát befelé haladva felváltják a dombok, melyek között megbújik például Eze, a művészfalu, majd a hegyvidék következik, melynek legmagasabb csúcsa (Gelas) 3143 méter Itt síelni is lehet, 700 kilométernyi pályán.

Szintén híres síparadicsom a Les Menuires, a világ legnagyobb síarénéja, mely a 3 Vallées-ben helyezkedik el. 600 kilométernyi, egymáshoz kapcsolódó sípálya található, mely akkora felületen terül el, mint a főváros, Párizs. 1800 méter fölött 85 százalékban garantált a hó és a 160 síliftnek köszönhetően szinte sosem kell várakozni.

A Loire-völgyben elhelyezkedő Chenonceau kastélya, a francia reneszánsz egyik gyöngyszeme is bemutatkozott. Szintén világörökségi helyszín, a Ponte Vecchio inspirálta. 2022-ben egy újdonsággal várják a látogatókat: megtekinthető lesz a Rousseau által készített kuriózumok szekrénye.

Végül a Fontevruad apátság is bemutatkozott. A világörökség része, szintén a Loire mentén helyezkedik el és egy helyszínen kínál mindent: történelmet, művészeteket, szállást, és egy Michelin-csillagos éttermet, ahol minden újholdkor megújul a menü.

Az apátság körül épült fel a középkor legnagyobb szerzetesi városa, melyet 1101-ben alapítottak és itt nyugszik Aquitániai Eleonóra és fia, Oroszlánszívű Richárd is.