c

Párt kapott a Zoo Debrecen nagy marája!

A jövevény már otthonosan érzi magát a dél-amerikai társaskifutóban, és a jelek szerint elfogadta társának az intézmény tavalyelőtt érkezett nősténye, akivel idejük nagy részét már közösen töltik.

A remények szerint újabb életre szóló szerelem bontakozik majd ki a Nagyerdő fái alatt, és a közeljövőben utódokkal is sikerül majd gyarapítani ez a Debrecenben néhány éve látható különleges fajt.

Az Argentína középső és déli pampáin őshonos nagy mara, más néven pampanyúl (Dolichotis patagonum) viszonylag nagy termetű rágcsáló, amelynek jellegzetes külseje egyaránt hordoz rövidfülű nyúléra és apró szarvaséra vagy más patáséra emlékeztető jegyeket. Nappal aktív, idejének csaknem felét tölti a táplálékául szolgáló fűfélék, illetve levelek, fakéreg és termések keresésével és elfogyasztásával. Szigorúan monogám párokban él, amelyek a természetben évente jellemzően egyetlen alom utódot nevelnek fel.

Vadászata és élőhelyének átalakulása miatt a faj mérsékelten fenyegetett besorolással szerepel a
Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

c

Debreceni programajánlat Erdei Nórától

Aki a természetbe vágyik, felülhet az idén 140-ik életévébe lépő Zsuzsi Erdei Vasútra és Hármashegyalján űzheti el a telet egy színes farsangi mulatság keretében, vagy tehet egy kellemes koratavaszi sétát a Nagyerdei parkban, amit a világ minden táján ismert közösségi platform, a Tripadvisor felhasználói az egyik legjobb hazai attrakciónak választottak.

A következő napok, hetek programkínálatát természetesen zenei, képzőművészeti, színházi, családi és sportesemények színesítik, így ezúttal is mindenki megtalálhatja benne a számára szimpatikus programot és kikapcsolódási lehetőséget. 

Debrecen turisztikai híreit, programkínálatát szokás szerint Erdei Nóra PR és közösségi média menedzser (VisitDebrecen) állította össze, és küldte el számunkra.

 A Nagyerdei Park az egyik legnépszerűbb hazai attrakció a Tripadvisor szerint

A világ minden táján ismert közösségi platform, a Tripadvisor által összeállított toplistán Magyarország legjobb attrakciói közé került a debreceni Nagyerdei Park és a Hortobágyi Nemzeti Park.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/a-nagyerdei-park-az-egyik-legnepszerubb-hazai-attrakcio-a-tripadvisor-szerint/ 

Május elején tervezi debreceni járatának újraindítását a Lufthansa

Május elején újraindulhat a Lufthansa Debrecen-München-járata. A Lufthansa úgy tervezi, heti négy járatot közlekedtet Debrecen és Németország harmadik legnagyobb városa között.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/majus-elejen-tervezi-debreceni-jaratanak-ujrainditasat-a-lufthansa/ 

Március helyett ősszel lesz Sting debreceni koncertje

A fennálló nemzetközi egészségügyi korlátozások miatt Sting My Songs turnéjának debreceni koncertjét március 17. helyett szeptember 29-én rendezik meg a Főnix Arénában.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/marcius-helyett-osszel-lesz-sting-debreceni-koncertje/ 

GASZTRO 

Mangalicából készült finomságokkal telik meg a Kossuth tér

A debreceni Kossuth téren 13. alkalommal rendezik meg a Mangalica Fesztivált 2022. február 25-27. között. Az érdeklődők közvetlenül találkozhatnak az ország különböző pontjairól érkező tenyésztőkkel és őstermelőkkel.Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/mangalicabol-keszult-finomsagokkal-telik-meg-a-kossuth-ter/

 CSALÁDI ÉS KÖZÖSSÉGI PROGRAM 

Csattanó zárása lesz a Vojtina Bábszínház farsangi mulattságainak

A Vojtina Bábszínház farsangi eseményeinek lendülete cseppet sem lassul, sőt! A bábszínházban tartott benti események után a Kossuth téren folytatódik a Maskarádé.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/csattano-zarasa-lesz-a-vojtina-babszinhaz-farsangi-mulattsagainak/ 

Télbúcsúztatóval és ünnepi programsorozattal készül a jubileumi évre a Zsuzsi Erdei Vasút

A Zsuzsi Erdei Vasút idén 140 éve, 1882. július 16-án kezdte meg működését. A kerek évforduló tiszteletére a Zsuzsi-vonat ünnepi programsorozattal várja utasait egész évben.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/zsuzsanna-napjatol-szamitva-140-nap-mulva-lesz-140-eves-a-zsuzsi/ 

Vadvilág Világnapja a Debreceni Állatkertben

A 200 állatfaj mintegy 900 egyedének, továbbá 650 hazai és egzotikus növénytaxonnak otthont adó Debreceni Állatkert a Vadvilág Világnapja alkalmából tematikus programokkal várja látogatóit.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/vadvilag-vilagnapja-a-debreceni-allatkertben/ 

KIÁLLÍTÁS 

Apóriák – Tasnádi József kiállítása a MODEM-ben

Apóriák címmel nyílik új kiállítás február 26-án a MODEM-ben. A művészeti központ előtti téren már látható a kiállító alkotó, Tasnádi József Joyride című installációja.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/aporiak-tasnadi-jozsef-kiallitasa-a-modem-ben/ 

Épületes lélek címmel nyílt kiállítás a megújult Bényi Galériában

A megújult Bényi Galéria immár 16 éve meghatározó szerepet tölt be Debrecen és a régió képzőművészeti életében. A galéria identitásának meghatározó része, hogy a jövőben is gondozza és bemutassa a megbecsült helyi alkotók munkásságát. Ennek szellemében nyílt meg a galéria első idei kiállítása Gesztelyi Nagy Zsuzsa és Posta Máté alkotásaiból Épületes lélek címmel. Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/epuletes-lelek-cimmel-nyilik-kiallitas-a-megujult-benyi-galeriaban/

 SZÍNHÁZ 

Márciusban újra indulnak a Csokonai Színház irodalmi sétái

Márciusban újra indulnak a Csokonai Színház irodalmi sétái, melyeken Térey János és Szabó Magda Debrecenét ismerhetik meg az érdeklődők.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/marciusban-ujra-indulnak-a-csokonai-szinhaz-irodalmi-setai/ 

ZENE 

Made in Debrecen – Debrecen is a húrokba csap

Nem túlzás kijelenteni, hogy 2022. március 26. különleges napnak ígérkezik a debreceni könnyűzenei élet történetében, hiszen ekkor veszi kezdetét az első Made in Debrecen Fesztivál.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/made-in-debrecen-debrecen-is-a-hurokba-csap/

 „Bicóval a Biczóba!” – Családi Bringanap

Közös tekerésre invitálják a debrecenieket a belvárosból a természetbe Debrecen legújabb és leghosszabb bicikliútján.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/bicoval-a-biczoba-csaladi-bringanap/

KÖRNYÉK 

“Nyitott istállók” a Hortobágyon

A Mátai Ménes istállói, a szatmáritelki juhhodályok és a Pusztai Állatpark állattartó hodályai kitárják kapuikat a látogatók előtt február utolsó hétvégén: február 26-án és 27-én. Ezen a hétvégén az állataikat gondozó pásztorok és állatgondozók vezetésével ismerkedhetnek meg a látogatók a téli Hortobágy legifjabb jövevényeivel.

Bővebben: https://visitdebrecen.com/hu/hot-now/nyitott-istallok-a-hortobagyon/

 Debrecen további turisztikai híreit és programajánlatait a https://visitdebrecen.com/hu web-, valamint a https://www.facebook.com/VisitDebrecenOfficial és https://www.facebook.com/TourinformDebrecen Facebook-oldalakon találjátok. Kövessetek bennünket Instagramon is: https://www.instagram.com/visitdebrecenofficial.