Azzal kezdtem, hogy elvarázsolódok a Tabulatúra Régizene-együttes ismeretlenül is ismerős darabjain a pécsi Janus Pannonius Múzeum Káptalan utcai udvarán. Földbegyökerezve hallgatja mindezt egy kétéves forma fiúcska, miközben egy picike leányka boldogan táncikál. A tekerőlant, a koboz, a rebek (3 húrós vonós), az avviola (5 húros), a hegedű, a baglama (hosszú nyakú hangszer, mely a töröknél olyan, mint nálunk a citera, érdekessége, hogy negyed hangok is vannak rajta) hangjai belekúsznak az ember szívébe. Közben több gyerkőc sátor kutatásra indul frissen a kezébe kapott nyomozói igazolvánnyal, míg mások bőszen kardoznak az “ellennel”, aki segítően tanítgatja az ifjoncot: “Fordítva tartod a szablyát, jó uram!”
Aztán mielőtt berugranék Littkéékhez, egy kis pezsgőpince-látogatásra, beszaladok Vasarely 3D-s képeit megcsodálni. Itt a nézők mozgására és a fényviszonyok változására reagáló op-arttal ismerkedek, majd Csontváry emblematikus, látomásos festményei nyűgöznek le, melyek a korában el nem ismert művész rendkívül tehetséges egyéniségét tükrözik.
Aztán jött a földalatti Littke-világ: a fénykorában 4-5 millió palackot termelő Pezsgőgyár pincéjével ismerkedek Szilágyi Zsuzsi idegenvezető humoros, szakavatott kalauzolásával, gyerekeket is bevonó kalandos bemutatása során. A túra fénypontja számomra az a pezsgődal volt, amivel búcsúzott Zsuzsi lelkes vendégeitől. Egyedül a pezsgőkóstolót hiányoltam, dehát ez “csak” pinceséta volt. A bárban viszont mindig minket vár a pezsgő.
Aztán uzsgyi, csatlakozom az ország hagyományőrző csoportjainak kora délutáni törökkori színes felvonulásához, és drukkolok a harcosok között zajló párviadal során mikor, kinek a Széchenyi téren.
Nem maradt ki Pécs első, 1697-ben alapított nyilvános gyógyszertárának, a Szerecsen Patikának a Patika Múzeuma sem, ahol míves megmunkálású gyógyszerkiadó üvegcsék, régi gyógyászati eszközök, gyógyír receptek, tölgyfa neorokokó, kerámia betétes bútorzat, Zsolnay Gyula kecses formájú ivókútja, mérlegek várnak. Aztán jön a JPM Pécsi Néprajzi Múzeuma. A kiállítás Baranya vármegye magyar és nemzetiségi népcsoportjainak (horvátok, szerbek, németek, romák) tárgyi és szellemi, hagyományos paraszti kultúráját öleli fel az 1900-as évektől az 1950-es évekig az ország második legnagyobb textilgyűjteményén keresztül, nem beszélve a csodás népi bútorokról, a kerámiákról és kézművességről, népszokásokról és hitbéli életről, a busójárásról, a népi építészetről.
Másnap bekívácsiskodom Reinerné Udvari Mónika idegenvezető szakavatott vezetésével és vásárosnaményi csoportjával a Zsolnay Negyedbe egy kis ízelítőre. Azonnal látom, ide mihamarabb vissza kell térnem. Ugyanis porcelánfestésen vagy porcelán-hajtogatáson szeretnék részt venni a nagylányommal az egyik szombaton. Egy-egy műalkotás előtt újra és újra le-legyökerezve végigízlelgetném a Gyugyi gyűjtemény csodáit. Mónika bekalauzol minket a Látványmanufaktúrába is – mindenkit ismer, nyitott könyv lesz előttünk a porcelánkészítés minden csínja-bínja.
Aztán iparkodunk az ókori Sopianae ókeresztény sírkamráihoz, a Cella Septichorához. A Dóm tér alatti komplexum a késő római kori ókeresztény temetői építményeinek páratlan gyűjteménye, nemhiába lett világörökség.
Utunkat a főtéri Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban folytatjuk. Hogy az melyik? Hát hétköznapi nevén Gázi Kászim pasa dzsámija. Ez ugyanis az egyetlen olyan magyarországi dzsámi, amely máig épségben fennmaradva katolikus templom, tudjuk meg az érdekességekre is odafigyelő Mónikától.
De semmi lazsálás – Székely Bertalan és Lotz Károly freskóit csodáljuk, és Janus Pannonius sírjánál tisztelgünk, azaz becsodálkozunk a neoromán bazilika oldalkápolnáiba és altemplomába. Mónika kiváló szervezésének köszönhetően egy mini orgonakoncertet is élvezhettünk. Ajánlására többen nekiveselkedtünk az előttünk álló vagy háromszáz lépcsőfoknak, hogy a toronyból élvezzük a Tenkes, a Baranyai-dombság és a Mecsek karéjozta lüktető várost. Madártávlat után összefoglalásként beszáguldozhattuk kisvonattal Pécset keresztül – kasul.
Mindezeket bearanyozta a hétvégi Zeneszüret Fesztivál. Mennyei szférákban érezhettem magam a Filharmónia szervezte Miklósa Erika operaesten a Kodály Központban, a rózsakerti déli cigányzenén. A vasárnap esti Pál István Szalonna és Bandája muzsikáját a Dóm tér nagyszínpadján teljesen a magaménak éreztem. Napközben pedig, bóklászások közepette a város legkülönbözőbb pontjain zenészek örvendeztették meg a nagyérdeműt.
Hétfőn, mivel a múzeumok zárva vannak, a mindenkori pécsi püspök rezidenciája kerül sorra, barokk, biedermeier, neoreneszánsz és neobarokk bútorok, festmények, műtárgyak, Mária Terézia által adományozott falikárpitok – kiváló vezetés.
Aztán a lehallgatásbiztos titkos alagútban búcsúzunk el nagyszerű vezetőnktől, ahol a “nincs isten, de van” világ embertelenségeivel , áldozataival ismerkedhettünk.
Irány ugyancsak kiváló idegenvezetővel a Pécsi Egyházmegye püspöki gyűjteményének képzőművészeti kiállítása, a Püspöki Kincstár. Az egykori kanonoki palotában páratlan műalkotások, festmények, grafikák, szobrok, ötvöstárgyak és numizmatikai emlékek (pl. Klimó György püspök római éremgyűjteménye, Székely Bertalan alkotása) várnak.
De a legnagyobb ámulat a dóm kőtárában ért. Azt hittem néhány “hanyagolható” szobortöredék vár csak rám, de nem. A gyönyörű középkori székesegyház színes faragványai, a reneszánsz szobrok igazán ámultatba ejtenek, miközben vezetőm e legjelentősebb hazai románkori szobrászati gyűjteménybe is bevezet.
És ekkor esett csak le a tantusz:
Valóban, amikor átadtunk magunkat a dómot betöltő csodálatos orgonaszónak, s elmerültünk a Filharmónia szervezte zenében, a törökkori történelemben, látva a lelkes hallgatóságot a múzeumokban, akkor jutott eszembe Mónika idézete: “ha szeretnéd látni a mennyországot, gyere Pécsre” . Ezek szerint tényleg pécsi akarok lenni?
Szállásunk, a pécsi Kolping-ház volt a történelmi belvárosban, a Kolping mozgalom szellemiségének megfelelően. Története szorosan kapcsolódik a nemzetközi Kolping mozgalomhoz: Boldog Kolping Adolf katolikus pap támogatta a XIX. században így a legényeket. A ház ma is ezt az elvet követi: kedvező árú, tiszta szállást biztosít a kevésből gazdálkodóknak, nem hiányoznak a közösségi terek, még a főzési lehetőség sem. Sőt még kollégiuma is van. A ház a Kolping Nevelési Alapítvány fenntartásában működik.
Fotó és szöveg Bodrog Beáta