Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2024.07.26
Közel hatszáz hazai kis- és középvállalkozás bevonásával készült friss kutatás arról, hogy a magyarországi cégek milyen preferenciákkal rendelkeznek a szerverek beszerzését és használatát illetően. A felmérés arra is kereste a válaszokat, hogy milyen szervereket használnak a hazai cégek, illetve mely típusokat, gyártókat, megoldásokat részesítik előnyben vásárláskor, de az is kiderült, jellemzően hány évesek a hazai szerverparkok.

A kutatást készítő ServerElite rendszeresen vizsgálja a piacát és a vevőinek az igényeit, hogy a lehető legjobb, a vevőire szabott megoldásokat kínálhasson. A cég által készített legfrissebb felmérésből kiderül többek között, hogy a hazai szerverek alig négy százaléka fiatalabb egy évesnél, harminc százalékuk pedig hat évesnél is idősebb. A legnagyobb arányban (48 százalék) a négy és hat év közötti eszközök vannak jelen a hazai vállalkozásokban, és mindössze a szerverek ötöde 1-3 év közötti. Mindez azt mutatja, hogy az eszközök életkora némi lemaradást mutat, különösen arra tekintettel, hogy a szerverek milyen gyors ütemben fejlődnek, illetve hogy a cégek informatikai igényei is egyre növekednek.

„Az, hogy a szerverek jellemzően több évesek, alapvetően nem okoz gondot, de mindenképpen elgondolkodtató. Egy új szerver megvásárlása komoly beruházás, ezért a cégek igyekeznek minden alternatív megoldást igénybe venni, hogy ezt elodázzák. Ameddig csak lehet, karbantartják, bővítik a szervert, és nagyon népszerű a garancia meghosszabbítása is. Összességében mégis elmondható, hogy a hazai cégek szerverparkjának életkora meghaladja az európai átlagot” – mondta el Marosán Andrea, a ServerElite-et üzemeltető Maraelite Kft. ügyvezetője.

A legtöbben adattárolásra is szervert használnak

A Dell és HPE márkájú, használt és új szerverek forgalmazásával foglalkozó cég arra is választ keresett a felmérésben, hogy jellemzően milyen típusú és márkájú eszközöket részesítenek előnyben a hazai cégek vásárlás során.

„Kutatásunk eredményei alapján elmondható, hogy a magyarországi cégek jellemzően saját szervereket használnak, melyek többségükben a Dell által gyártott eszközöket részesítik előnyben. Tízből hét vállalkozásnál esett a választás erre a márkára. A felmérésből kiderült, hogy a cégek közel fele adatai tárolására is a szerver adattároló kapacitását használja és csak 47 százalékuk gondoskodik az adattárolásról dedikált storage vagy NAS formájában. A céges adatok biztonsága szempontjából ez egy meglehetősen figyelemre méltó eredmény” – tette hozzá Marosán Andrea.

A felmérés szerint a magyarországi cégek egyértelműen a Rack szervereket preferálják, hiszen a megkérdezettek 71 százaléka ezt a lehetőséget jelölte meg. Ennek oka az eszközök rugalmasságában keresendő, hiszen könnyen és gyorsan bővíthetők, skálázhatók. A második legnépszerűbb típus a toronyszerver, amit jellemzően kisebb cégek használnak. Blade szervert rendkívül alacsony számban találunk a hazai vállalkozások IT eszközei között.

A ServerElite ennek megfelelően alakítja raktáron lévő készleteit is, hogy vevői igényeit ebben a tekintetben is legjobban szolgálhassa ki. Emellett a megrendelőknek szakszerű segítséget is nyújt a számukra optimális szerver megoldás megtalálásához.

Szerverek és alkatrészek beszerzésével kapcsolatban keresse bizalommal a ServerElite csapatát: ServerElite -a minőségi szerver partner.