Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2024.07.14
„Sokszor az olvasmányélmények hatására érezzük úgy, hogy jó lenne felkerekedni, és abban az országban nézelődni, ahol a történetek hősei élnek, jártak. Kipróbálnánk, amit ők, megkóstolnánk, ami nekik jutott a tányérra. Összeállításunkban épp ilyen inspiráló írások szerepelnek, olvassunk, utazzunk!

HIDEG LEVEGŐ, HIDEG VÍZ

A hideg vízben úszás gondolatával az is eljátszik a kánikula idején, aki egyébként jobb szereti a melegebb tengereket.  Dr. Susanna Søberg dán kutató régóta hirdeti ennek az extrém sportnak tűnő szokásnak a jótékony hatását. A most megjelent könyvében megismerteti az olvasót a téli úszás Skandináviában és világszerte egyaránt rendkívül elterjedt hagyományával, és tudományos alapokon nyugvó bepillantást kaphatunk abba is, hogy milyen elképesztően pozitív hatással van ez a gyakorlat a testünkre és a lelkünkre egyaránt. Legyen szó folyóról, tóról vagy tengeröbölről, mindannyian tisztában vagyunk vele, mennyire élvezetes és hasznos tud lenni az úszás a természetben – környezetbarát és könnyen elérhető testedzés, amely jó hatással van a kedélyállapotunkra, az energiaszintünkre, a belső nyugalmunkra. Ha pedig mindezt hideg vízben végezzük, azzal további pozitív egészségügyi hatásokat érhetünk el.  Mi az a „hidegsokk-reakció”? Hogyan hat a keringésünkre, a szívünkre, a tüdőnkre és a bőrünkre? Miért lesz erősebb az immunrendszerünkre? Hogyan gyorsul fel az anyagcserénk? És mi az a barna zsír?

Hová utazzunk, ha át akarjuk élni?

Ha még csak ismerkednénk az érzéssel, a gyönyörű Watt-tengert ajánljuk, ahol mezítláb sétálva megismerkedhetünk egy rejtett szépséggel – egy mocsaras, lápos, tengervidékkel. Ha már bátrabbak vagyunk, Dániánál merészkedjünk az Északi-tengerbe, vagy válasszunk egy folyót Svédországban, ahogy a szerző ajánlja.

Dr. Susanna Søberg: Úszás hidegben, Az északiak módszere az egészségesebb és boldogabb
élethez, Jaffa Kiadó

TÁVOLI TÁJ, IGAZI EGZOTIKUM

Romantikus, izgalmas regény egy távoli szigeten… Borneó mindenkinek azt adja meg, amire szüksége van. De ez nem mindig az, amit keres. Veronikát néhány nap választja el attól, hogy beteljesüljön az álma, és egyetemi tanár legyen. A fekete hajú, mandulavágású szemű, egzotikus szépségű lány úgy érzi, végre révbe ért. Mígnem a legjobb barátja rejtélyes ajándékkal lepi meg, amellyel a múltja nyomába eredhet. Ronit ugyanis újszülött korában örökbe fogadták. A lány ez idáig mit sem törődött a származásával; hálás volt, amiért szerető családja van, és tudta, hogy a szülei bármit megtennének érte. Most azonban, hogy kézzelfogható közelségbe került a múltja megismerésének a lehetősége, elhatározza, hogy egyszer s mindenkorra pontot tesz az ügy végére. Nyomozásba kezd, és a szálak egészen Borneóig vezetnek –

Hová utazzunk, ha meg szeretnénk nézni?

Természetesen Borneóra, erre a festői szépségű, az európai kultúrától sok tekintetben idegen, mégis ismerős szigetre. Ezen a délkelet-ázsiai szigeten még mindig viszonylag kevés a turista, domborzata változatos: esőerdők, hegycsúcsok, tengerpartok, ízek és színes állatvilág is jellemzi. A Kuching melletti Semengoh Orangután Rezervátumban akár orángutánokat is megnézethetünk. És szintén Kuchinghoz közeli a jóval kisebb Kubah Nemzeti Park, aminek legszebb része egy vízesés, ahol akár meg is mártózhatunk!

Pálmai-Lantos Éva: Borneo gyöngyei, General Press Kiadó

SZERELEM ÉS GYÖNYÖRŰ TÁJ

Elspeth mindig azt mondta a lányának: életem első kötete kifutott nyomtatásból. Ám amikor bombasorozat éri Edinburgh-t, és Margaret megtalálja anyját a hálószobában egy halom megsárgult levéllel az ölében, a múltra, melyet Elspeth oly gondosan titkolt, hirtelen fény vetül. A következő napon Elspeth eltűnik. Egyedül maradva a levelekkel, Margaret megismer egy olyan anyát, akit soha nem ismert: egy költőnőt, aki Skye szigetén élt, és aki 1912-ben válaszolt egy Illinois-ban élő fiatal amerikai rajongója levelére…
Hová utazzunk, ha szerelem nyomára akarunk bukkanni?

A kötet három utazási célpontot is kínál: Edinburgh-t, ahonnan a cselekmény elindul, de kedvet csinálhat Illinoishoz is. Mi mégis a festői Skye szigetet ajánljuk, a Skót felföld gyönyörű táját. Nem szabad kihagyni egy túrát az Old Man of Storrhoz, lenyűgöző a Neist Point világítótorony, a Fairy Glenről pedig egyenesen azt mesélik, hogy tündérek lakják.

Jessica Brookmole: Levelek Skye szigetéről, Cor Leonis Kiadó

TITKOS ÖSSZEJÖVETEL UTÁN HAJLÉKONYABB TEST

Az első magyar jógaiskola története az indiai Madrászból és a Haich család balatonvilágosi villájából indul. Yesudian és Erzsébet két egymás mellett futó életútja egy sorsszerű találkozáskor Budapesten fonódik egybe, az 1930-as években. A jómódú családból származó képzőművész és spirituális gondolkodó, Haich Erzsébet ekkor már az óegyiptomi misztika beavatott ismerője, aki teozófiai előadásokat is tart, a fiatal Yesudian pedig főiskolai hallgatóként a jógát népszerűsíti választott hazájában. A második világháború árnyékában különleges vállalkozásba fognak: jógaiskolát alapítanak. Az órákat Erzsébet tágas és napfényes budai műtermében tartják, ahol professzorok, hercegek, munkások és művészek együtt végzik a fizikai ellenálló-képességet fejlesztő és a tudat összpontosítására szolgáló gyakorlatokat. A háború éveit követően az új hatalom nem nézi jó szemmel a jógakör működését, így Erzsébet és Yesudian emigrációba kényszerülnek, a magyar jógaiskola megszűnik. Ám tanítványaik továbbra is titkos összejöveteleket tartanak, hogy követni tudják, amit a spirituális tanítótól és az indiai jógitól kaptak, a tudat legtisztább forrásához vezető utat, a jóga útját.

Hová utazzunk, hogy kipróbálhassuk?

Jógázni bárhol lehet, de tényleg érdemes kipróbálni, milyen a Balaton partján, napfelkelte idején üdvözölni a Napot! Lehet ez Balatonvilágos de akár Siófok vagy Tihany. Budán is tehetünk nagy sétát, kereshetünk itt egy csendes jógastúdiót, de ha nyitottak vagyunk, akár Indiába is elutazhatunk. Sokan teszik ezt, 2-3 hétre elvonulnak, és új emberként térnek vissza.

Kertész Edina: Jóga Budán – Haich Erzsébet és Selvarajan Yesudian regényes története, Athenaeum Kiadó

ÉDES MARCIPÁN VAGY SAVANYÚVÍZ?

1489 márciusának egy szokatlanul fagyos napján egy lübecki kereskedő szekere Bártfa közelében árokba borul, és a két utas, apa és fia súlyosan megsérül. Csakis Zsófia, a csinos, özvegy füvesasszony segíthet rajtuk, aki betegségűző főzeteivel és gyógyító tudásával évek óta gondoskodik a város polgárairól. Jól ismeri a savanyúvíz áldásos hatását, kínálja is a betegeinek. A sebesült apa Zsófia otthonában lábadozik, fia Bártfa hóhérának – egyszersmind felcserének -, Mihálynak a házába kerül. Az idegenek felkeltik a város kíváncsiságát, és amikor érkezésükkel csaknem egy időben szörnyű gyilkosságra derül fény, végképp felbolydul a nyugalom, és egyre erősödik irántuk a bizalmatlanság. Mihály és Zsófia nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék, mi történt pontosan, és ki lehet a bűnös. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az asszony és betege, Andreas között fellángol a szenvedély. Ám a két külhoni férfi újabb fenyegető gyanúba keveredik: nem elég a gyilkosság, hamis pénz bukkan fel Bártfán. Ráadásul Andreas titkolja, mit hozott a meleg prémek alatt Lübeckből, csak a tehetősebb vevőknek kínálja a különleges, édes marcipánt.

Hová utazzunk, ha meg akarjuk kóstolni?

Savanyúvizet Bártfafürdőn találunk, a víz jótékony hatását régóta ismerik, vasban gazdag forrásvízről van szó. Bármelyik kiépített kútnál engedhetünk séta közben a poharunkba. Érdemes néhány napot maradni, és kúraszerűen fogyasztani. Marcipánt, ezt az édes csodát Lübeckben készítik a legjobban – egy titkos receptúrát alkalmazva. A mandulából, rózsavízből és még ki tudja miből összeálló masszát napjainkban csokoládé borítja, ez védi attól is, hogy kiszáradjon. A Hanza városok királynőjét megismerni több napos program lehet, a marcipánnal azonban vigyázzunk: hamar gömbölydeddé változtat.

Papp Noémi: Az ezüstpénz átka, Jaffa Kiadó