
Debrecen és Hortobágy kapcsolata régmúlt időkre nyúlik vissza. Debrecen szabad királyi város alapította a hortobágyi ménest, mely több mint 300 éves múltjával Magyarország legrégebbi ménesei közé tartozik. Debrecen város ménesét először egy XVII. századi levéltári feljegyzés említi. A hortobágyi puszta Debrecenhez tartozott évszázadokon keresztül, egészen 1948-ig, és a debreceni cívisek jólétének alapját biztosították hosszú ideig a Hortobágyon legeltetett állatok ezrei. A Hortobágyi Lovasnapok programjai iránt érdeklődők és a látogatók számára a hagyományok és a tradicionális mesterségek reneszánszában a Hortobágyi Lovasnapok olyan értéket képvisel, mely a 21. századi embernek az időutazás élményét, kapcsolódást, egy korábbi tudás és elfeledett ismeretek újra megismerését jelenti.
A találkozó házigazdája szombaton és vasárnap az előző évhez hasonlóan Gundel Takács Gábor lesz.
Az az 56. Hortobágyi Lovasnapok központi témája a Ménesfesztivál – a magyar lótenyésztés ünnepe lesz, melyet hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendeznek meg a Lovasnapok részeként. A hortobágyi Mátai Ménes mellett a további három állami ménes; a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság, a ezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. és a bábolnai Nemzeti Ménesbirtok félórás műsorral, dísz-, és sportfogatok, illetve tenyészállatok felvonulásával mutatkozik be a központi Arénában.
A Ménesfesztivál mindhárom nap várja az érdeklődőket a négyévszakos pálya melletti Ménesudvarban. A hortobágyi ménes szombaton zenés-táncos bemutatóval készül a debreceni Csokonai Nemzeti Színház közreműködésével.
A produkció után a mára már hagyománnyá vált méneshajtást és a látványos tüzes-lovas kaszkadőrshow-t tekintheti meg a közönség. A látványos attrakciók vasárnap sem maradnak el: napközben pusztaötös,
pusztatízes és lovas kaszkadőr-bemutatókra, délután a Készenléti Rendőrség műsorára várják az érdeklődőket. A Gyerek lovasfalu idén is több ezer négyzetméteren elterülő forgatagában mindhárom napon népi játékok, hatalmas szalmavár és a Babtársulat foglakoztatója várja a kisebbeket.
Kádár Ferkó Fotószínházának köszönhetően egy kép erejéig időutazókká válhatnak, míg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kézműves foglalkoztatójában apró ajándéktárgyakat készíthetnek a gyerekek.
A Gyerek lovasfalu színpadára a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia, a Debreceni Hajdú táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, Boka Gábor, a Kuckó Művésztanya, a Langaléta Garabonciások, Gulyás László vándormuzsikus és a Csicsogó Színház hozza el nekünk a régi vásári komédiások, vándorszínészek és muzsikusok hangulatát.
A Mátai Ménes az ország egyik legnagyobb lóállományával hazánk meghatározó lótenyésztő központjaként működik. Örök élményt jelent a puszta naplementéjében látni e hatalmas ménes egy
részét, vagy a csikókat a méneshajtás közben. Péntek, szombat és vasárnap 12 órától estébe nyúlóan szemet gyönyörködtető és sokszor meghökkentő lovasprogramok, bemutatók várják a látogatókat. Lesz díjugrató verseny, országos csikós bajnokság, kombinált fogathajtó verseny, 3v3 fogathajtó stafétaverseny, továbbá szimultán fogathajtó verseny. A lovas show-k minden alkalommal lenyűgözik a látogatókat azt bizonyítva, milyen harmónia és szavak nélküli összhang létezhet állat és ember, ló és lovasa között.
A Hortobágyi Vágta vasárnap várja a látogatókat: a regionális selejtező futam nyertesei az őszi, nagy Nemzeti Vágtán mérhetik össze tudásukat. A Debrecen felől érkezőknek idén az eddigieknél is egyszerűbb lesz kijutniuk a rendezvényre: a DKV- val létrejött együttműködésnek köszönhetően szombaton a endezvény programjaihoz igazodva a debreceni Segner térről különjárat szállítja az utasokat a Lovasnapokra.A találkozón tradicionális pásztorételeket is kóstolhatnak, míg a kézműves vásáron hazai, kézzel készült portékákból válogathatnak a látogatóknak.
A programok és a jegyvásárlás részleteiről a Hortobágyi Lovasnapok honlapján lehet tájékozódni:
http://hortobagyilovasnapok.hu