Dr.. Csernus Imre bár már nem praktizál és huszonöt év után a betegeket borászatra, vendéglátásra cserélte, mégsem tud elszakadni attól az ön és társadalmi vizsgálattól, ahol problémát sejt. A párkapcsolatot, a nő és a férfi viselkedést és problematikát körbejárva új könyvében egyetemesebb kérdésre keresi a választ. Jelesül arra, hogy milyennek látnak minket magyarokat mások, és miért szenvednek sokan attól, hogy magyarként élik az életüket.
Legyünk egy pillanatra turisták, ott, ahol éppen lakunk. Nagy városban, vidéken egy településen, vagy mondjuk Budapesten. Nem fontos, ki milyen nyelven beszél, ne arra figyeljünk! Sokkal fontosabb, ki hogyan viselkedik! A magyar emberek mindig rohannak valahová, nyáron is sötét ruhában járnak, kerülik a színeket. Alig mosolyognak, búskomorak. Akad, aki egyenesen vonszolja magát, mint akinek annyi problémája van az életben, hogy attól lépni sem tud. Ezzel szemben más népek – mondjuk angolok, amerikaiak, franciák – nevetnek, beszélgetést kezdeményeznek és nagyon kíváncsiak. Miért van ez így?
Dr. Csernus Imre szerint hogy elég nézni néhány percig az utcán sétáló embereket, és már a mozgás, a világhoz való viszony árulkodik arról, magyar embert látunk-e vagy külföldit. Szerinte hiába voltunk egykor Európa híres kalandozó, hódító népcsoportja, akit egyszerre féltek és csodáltak, mára kiveszett belőlünk a virtus, a bátorság, az igazi kíváncsiság. Ezt viszont mások is megállapítják rólunk, Szerbiában él egy mondás, miszerint a magyarok szolgáknak valók…
Mit jelent, hogy magyarok vagyunk?
Az új könyv egy kitöltendő oldallal indul – mindenki megfogalmazhatja, mit jelent számára, hogy magyar. Mitől érzi magát annak… S majd a könyv utolsó oldalán újabb üres oldal következik, hasonló üzenetet lehet hagyni, akár az utódoknak, akár az utókornak.
„A régi Jugoszlávia területén születtem, nekem, nekünk ott mást jelentett, kisebbségként, hogy magyarok vagyunk. Nyilván itthon, a fővárosban ez egy természetes dolog, hogy magyarul beszélünk, ha kilépünk az utcára, minden felirat magyar, nem kell suttogva, halkan beszélni.
Mások szerint miért hiányzik a belső tartásunk? Miért nincs már bennünk az a virtus, amire még a történelem órákon is utalunk? Gyávák vagyunk és olyanok, akik nem vállalnak felelősséget a tetteikért? Miért nem tartunk össze? Ezek olyan kérdések, amelyekre a könyvben keresem a választ.”
Megteszem vagy mégsem?
„A gyáva magyar nem éli az életét szenvedélyesen, miközben telve van bűntudattal, ez viszont meglátszik a viselkedésén, a mozgásán, és még a szóhasználatában is – vázolja fel a problémát a pszichiáter. – Aki olyan szavakat gyakran használ, mint a próbál, a talán és a kicsit, arról nem mondhatjuk el, hogy birtokolja a magyar virtust, hogy bátor. Sokkal inkább gyáva, és gyáva módon is él. Néhány alkalmat, eseményt kivéve nem tudunk örülni, együtt örülni a sikernek. A nemzeti öntudat a sporteseményeken még erős, szurkolunk, ordítunk, büszkék vagyunk, lengetjük a magyar zászlót. De itt is csak az aranyéremnek örülünk igazán, és az ezüstnél már fanyalogni kezdünk.”
Persze a könyv nem csak a problémákat veti fel, megoldást is kínál. Hogy mit? Ahhoz el kell olvasni a kötetet…
Dr. Csernus Imre: A Magyar című könyve a Jaffa kiadó gondozásában jelent meg.
