Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2024.06.06
A Turizmus Konjunktúra Index (TKI) második évfordulóját ünnepelték június 5-én az a&o Hostelben, ahol sajtótájékoztatón számoltak be az eltelt két esztendő eredményeiről és a jövő terveiről.  

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) és a Gazdaságkutató Zrt. (GKI) közösen szervezett sajtótájékoztatóját Gál Pál Zoltán, a VIMOSZ elnöke nyitotta meg, aki az index célját részletezte és kiemelte mennyire hiánypótló ennek létezése a szakmában.

A TKI létrehozásának fő oka az ágazati információhiány volt, különösen a Covid-19 utáni bizonytalan időszakban – mondta Gál Pál Zoltán. Az index változatlan célja, hogy segítse a döntéshozókat, előrejelzéseket nyújtson és megfelelő tájékoztatást adjon a közvélemény számára. Beszélt arról is, hogy két év alatt az index rengeteg sajtómegjelenést ért el és jelentős bizalmat épített ki az iparágban. (Turizmus Konjunktúra Index (TKI),)

A TKI működését és a legújabb eredményeket mutatta be Udvardi Attila, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatója, majd a számokat összegezve elmondta, hogy a turisztikai szektorban körülbelül 449 ezren dolgoznak, a munkahelyek 10 százaléka a turizmusban, a szálloda szektorban és a vendéglátóiparban van. Szólt arról is, hogy a TKI célja havi gyakorisággal mérni a konjunktúra várható alakulását, és valós képet adni az ágazat szereplőinek várakozásairól. Az elmúlt két év eredményei alapján az index különösen hasznos információkat nyújtott a döntéshozók és más érintettek számára. Az index öt különböző alindexből áll, amelyek a foglalkoztatást, a teljesítményt és a működési költségeket mérik. Májusban +4 ponton állt az index, ami azt jelenti, hogy 2023 novembere óta növekvő tendenciát mutat és 2023 január óta a nemzetgazdaság húzóágazatának számít a többi GKI üzleti bizalmi index között.

Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior elemzője az egész makrogazdaság tükrében vizsgálta a turizmus szektor helyzetét. Mint mondta, a Covid-19 járvány jelentős hatással volt a foglalkoztatásra a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén. Bár az ágazatban az utóbbi időszakban javulás tapasztalható, a válság előtti szinteket még nem sikerült teljes mértékben elérni. de a magyar gazdaság teljesítménye 2,8 százalékkal növekedhet idén, jövőre pedig 4,2 százalékos emelkedés várható.

Az a&o Hostel fenntarthatósági törekvéseiről szóló előadás zárta a rendezvényt. Az 1999-ben alapított a&o Hostels Európa legnagyobb privát üzemeltetésű hostellánca, amely 25 városban érhető el, és célja, hogy 2025-ben Európa első karbonsemleges hostelláncává vá