Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2024.05.30
Adjuk tovább, osszuk meg olvasóinkkal annak a három napnak az élményeit, amelyet Komáromban és az ország legdélibb pontján lévő Pat faluban és környékén éltünk át. Erre kérve hívta meg a turisztikai szakújságírók egy csoportját a Slovakia Travel.

Soňa Jelínková vezetésével keltünk útra. Két éjszakát a Wellness Hotel Patince**** kényelmes szobáiban töltöttünk el. A Pozsonyi repülőtér 50 kilométerre van innen, és 10 perc sétára található Pat központjától. A szálloda a Duna mellett, a fürdőiről ismert Patban, Révkomáromtól alig 15 km-re található. A termálforrások felhasználásának Paton régi hagyományai vannak. Már a 13. századból származó dokumentumok írnak a gyógyhatású hőforrásokról és a római időkből származó fürdők létezéséről.

A fürdőipar az 1958-as termálfúrás után lendült fel. Ez fektette le a mai Wellness Hotel Patince alapjait, melyet 2006-ban építettek és amely ma már 98 szobában kínál szállást. A szálloda teljes kapacitása 206 ágy és 40 pótágy, összesen 246 vendég élvezheti kényelmét. A termálpark 4 fedett termálmedencével és 10 nyári medencével, a wellnessközpont öt szaunával, pezsgőfürdővel várja a vendégeket. A szálloda 4 konferenciatermében összesen 250 ember fér el.

Martin Slivka marketing igazgató tájékoztatott mindenről és gondoskodott arról, hogy ne csak megnézzünk, de ki is próbáljunk a fürdőt, a wellnesst, a sporteszközöket. Este bowlingoztunk is a népes vendégsereg azon csodálkozott, ezt nálunk milyen jól csinálják a lányok is.

Mivel joggal családi szállodának hirdetik magukat, játszott is sok gyerek a fürdőben, akiket animációs programok vártak, a hotelben pedig színes, játékokkal teli gyerekszoba.

A nagyobbakat kerékpárok is várták egy kirándulásra. Nagy sikere van a heti két alkalommal megtartott harcsaetetésnek, a vízforrás tavában öt nagy harcsa él. A gyógyforrásnak köszönhetően a szállodát a Nyitra-vidék legnépszerűbb látványosságává választották – tudtuk meg Martintól.

A közeli Marina kikötőben hajóra szálltunk, és Pati – Dunamocs útvonalon egy órát hajóztunk, miközben a környék egyik legfiatalabb borásza, Szitás Csaba bizonyította be, hogy a 2013-ban megalapított kis Borvin családi pincészetben is születik jó bor, mint mondta, a vulkánikus és meszes talaj erre kiváló. Pat kikötőjét, mely 2007-ben épült, gyönyörű természet és a közeli ártéri erdők veszik körül. Lehet csónakázni, 25-30 jacht számára kialakított kikötő is van. A vízisíelés mellett a jet-ski is engedélyezett, rendszeres hajókirándulásokat és sétahajózást tartanak.

Komáromi erőd

Következő utunk a Komáromi erődhöz vezetett, amely a város legnagyobb történelmi műemléke, Közép-Európa legnagyobb erődrendszerének része, amely a Szlovákia és Magyarország területére is kiterjed.

Az 541 méter hosszú laktanyaépület a leghosszabb a városban, három szinten 330 helység van, 20-30-at újítottak fel, és használnak is. Igény szerint naponta háromszor a látogatói központból turistavezető visz a csoportokat megnézni a régmúlt emlékeit.

Az Eurovelo6 kerékpárút Komárom és Karva között, a Duna mellett visz, Komáromból indulva mintegy öt kilométer után Izsa az első pihenőhely, ahol a folyómeder bal partján a Kelemantia, vagy Leányvár névvel egyaránt hívott katonai tábor feltárt része már hosszú ideje látogatható. A rómaiak védőrendszerének egyik tábora volt, belőle mára már csak a kőerődítmény romjai maradtak, melyek Szlovákiában a római kor legjelentősebb műemlékei.

Szlovákia első római kori és néprajzi múzeuma a Kelemantia Római és Néprajzi Múzeum 2013-ban nyílt meg a „Rómaiak nyomában a Duna mentén” című, EU-s támogatással megvalósuló projekt keretében.

A néprajzi tárlat a használati és liturgikus tárgyak mellett a helyi hímzőipar történetét is bemutatja. Az állandó tárlatok mellett több időszaki kiállítás is látható.

Szent Vendel-templom

Restaurátor kíséretében néztük meg a pati Szent Vendel templomot, amely valószínűsíthetően ókori épület, amelyre később épült rá a templom, amely több földrengést, valamint a tatás és törökdúlást is átvészelte. A kutatások alapján feltételezték, hogy valamikor II. Béla uralkodása alatt épülhetett meg.

Több középkori sír lehet a templom belsejében, még az is lehet, hogy egy kripta vagy pince is lehet ott. Az épület körüli temető a 18. század végéig használatban volt.

Búcs község egyedülálló Babamúzeummal várja a látogatókat

Nem szabad kihagyni Búcson a 2010-ben megnyitott Felvidéki Népviseletes Babacsaládok Házát. A gyűjtemény 11 felvidéki tájegység 21 viseleti csoportja 51 faluközösség, azaz 51 babacsalád népviseletét mutatja be. A legkisebb részletre is ügyelve, az egyes ruhadarabok elnevezése megfelel a varróasszonyok által használtnak.

A gyűjtemény különlegessége, hogy nem férfi-nő párok, hanem családok alkotják. A népviseletes babacsaládok története több, mint 20 éve kezdődött. Szobiné Kerekes Eszter és férje, Szobi Kálmán indították el a dél-szlovákiai régió népviseletek gyűjtését, amelyet komoly szakmai felkészülés előzött meg.

A babacsaládok 2010-ig vándorkiállításként járták a Felvidéket és a Kárpát-medencét, sőt még Nyugat-Európa néhány városát is.

A kézműves élelmiszerek fesztiváljának 5. évada

Karva központjában, a Duna korzón és a Danubium ökoturisztikai látogatóközpontban rendezték meg a kézműves élelmiszerek fesztiváljának 5. évadát, vagyis a DEGUSTORIUM 2024-et.Duka Gábor Karva polgármestere, és egyben a Dunamente Turisztikai Egyesület igazgatója szerint egy éve készülnek erre a fesztiválra. Pozsonyból béreltek nagy sátrakat, melyet ők állítottak fel, a kiállítóktól nem kérnek helypénzt.

Több tucat családi gazdaságot, manufaktúrát, szőlőtermelőket és borászokat, minőségi élelmiszerek szakosodott importőreit, környezetvédőket, táplálkozási szakembereket és szakácsokat találhatunk a kiállítók között.

Ez a 700 lakosú, dunaparti község számára lehetőség a bemutatkozásra, termékeik megismertetésére. A Duna korzó 16 méter magas kilátójából megcsodálható a Duna és környéke, a mellette létesített parkban pedig a bringások is szívesen megpihennek, a szabad strandon lehet fürödni Nyáron Karva és a magyarországi Lábatlan között kishajó közlekedik a Dunán.

Prém Bálint szervező kíséretében jártuk végig a fesztivált, majd elidőztünk Bálint standjánál, ahol saját mákpálinkájával kínált meg. Családjával máktermesztéssel is foglalkozik, háromféle színű mákot termelnek. Kedvence egy új szlovák fajta, az Azurit, ami csodálatosan kék, melyet mi is megcsodáltunk.

A program keretében izgalmas, a fenntartható gasztronómia témájához kapcsolódó kerekasztal beszélgetésekre is sor került. A vidék lehetőségeiről szóló ilyen programban Nagy Júlia, az Innotime Hungary Kft ügyvezetője is meghívott vendég volt. Az Innotime ugyanis évek óta együtt dolgozik a karvai szervezőkkel – többek között a rendezvény szomszédságában található Danubium látogatóközpont szakmai koncepcióját is a cég alakította ki. Most azonban a Green Destinations szlovákiai képviselőjeként vett részt a programon, hiszen a cég célja, hogy kialakuljon egy Kárpát-medencei együttműködés a fenntartható turizmus fejlesztése érdekében.

A látogatóközpontban színes kiadványok mutatták be a régiót, és külön kis füzetekben szerepelve mutatták be azokat a híres embereket, akinek közük volt a térséghez.

Az időjárás kedvezett nekünk, szép időben fürödhettünk a hotelben és élményekkel telve búcsúztunk el Martin Slivkától, megköszönve neki, hogy három napig velünk volt.

Köszönjük az utat Slovakia Travelnek.