Jogi helyzetét tekintve a Király Gyógyfürdő 100 % állami tulajdon, a fürdőt magában foglaló ingatlan a magyar állam tulajdonában áll, melyen a Fővárosi Önkormányzatnak az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett ingyenes használati joga van. A fürdő üzemeltetését a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. végzi üzemeltetési szerződés keretében. A fürdő azonban 2020 márciusa óta zárva tart, figyelemmel arra, hogy annak teljes műszaki felújítása szükséges ahhoz, hogy a történelmi múltjához méltó, a jogszabályi követelményeket teljesítő, a vendégek elvárásainak megfelelő módon tudjon működni – mondta el bevezetőként Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.
A fürdő történelmi jelentőségét, helytörténeti és közösségépítő szerepét emelte ki tájékoztatójában Őrsi Gergely, a II. Kerületi Önkormányzat polgármestere, egyben a Király Gyógyfürdő felújításáért felelős főpolgármesteri biztos. Már 2019-ben készültek tervek a rekonstrukcióra, a Covid-járvány miatt azonban megszakadt a felújítási folyamat. Az akkori nagyszabású elképzelésekhez képest most az eredeti funkciót és az építészeti örökséget szem előtt tartva alakították ki az új koncepciót. A legfőbb cél az értékőrzés, hogy a fokozottan védett épület mint helyi érték és a fürdő, az egykori fürdőkultúra megmaradjon.
Budapest olyan értéke a Király fürdő, melynek megőrzését minden érintett kiemelt feladatként kezeli, így a Főváros és a II. Kerületi Önkormányzat, valamint a fürdőtársaság is. A fürdő felújításáért felelős főpolgármesteri biztosként felvettem a kapcsolatot a tulajdonos Magyar Állammal és a Gül Baba Alapítvánnyal is annak érdekében, hogy a felújítás ügye mellé partnereket találjunk. Az egyeztetések elkezdődtek, valamennyi fél célja a fürdő felújítása. Reményeink szerint az egyeztetések és az összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat – jelentette be a főpolgármesteri biztos.
A Király Gyógyfürdő története a török kortól kezdődik, 1565 óta áll ezen a helyen a fürdő, és körbenézve ma is ugyanazokat a köveket látjuk. Mai állapotában három meghatározó kor – a török, a barokk és a klasszicista – jellemzi a fürdőt, melyhez a jelenlegi épületegyüttest bővítő új funkciókat és kortárs kiegészítéseket terveztünk három funkcionális elrendezést bemutató változatban. A felújításban a kihívást az jelenti, hogyan lehet hangulatában egységesíteni az eltérő korok lenyomatait, a kortárs kiegészítések hogyan illeszthetők ebbe a miliőbe. A műemlékileg kevésbé értékes, illetve értéktelen épületrészek eltávolításával elsősorban a török fürdőrészt erősítettük mind tériségében, mind megjelenésében – foglalta össze a tervezés fő szempontjait Gunther Zsolt, a 3H Építésziroda vezető tervezője.
Fontosnak tartottuk a klasszicista udvar megtartása mellett a volt gazdasági udvar felértékelését. Az udvar szintjének süllyesztésével fogadóudvart alakítunk itt ki, ami a fürdő fő megközelítéséül szolgál. A hangsúly a török rész teljességén, a korábban elbontott előcsarnoki rész pótlásán van. Ez a barokk udvar lefedésével biztosítható, mellyel növeljük a földszinti török fürdő hideg pihenőrészének területét, míg a török fürdő boltozatos előtere fölötti értéktelen emeletráépítés elbontásával kiszabadítjuk és a belső térből is láthatóvá tesszük a török kori kupolákat.
További információ: