
Veronika Mohňanská, Török Attila és Sona Jelinkova
Soňa Jelínkova, a Szlovák Turisztikai Képviselet vezetőjének köszöntője után a Kassa Turisztikai Régió (Kosice Región Turizmus) képviselői számoltak be eredményeikről és elképzeléseikről a megjelent újságírók, idegenvezetők és utazási irodai munkatársai előtt.
A megyei idegenforgalmi iroda, a Kassa Régió Turizmus (KRT) újabb sikeres évet tudhat maga mögött, amely tele van jó eredményekkel és kivételes tevékenységekkel. A desztináció sikeréhez számos új attrakció is hozzájárult, amelyek a 2024-es nyári turisztikai szezonban is színesítik az élménykínálatot és látogatásra ösztönzik az érdeklődőket. Veronika Mohňanská projektmenedzser és Török Attila marketingmenedzser tájékoztatójukból megtudtuk, hogy a hazánkból a régióba érkezők a negyedik-ötödik helyen állnak.

A legnagyobb vonzerő 2024-ben is az Imrikfalvi (Dedinky) – Geravy libegő lesz, amely egy átfogó felújítást követően Szlovákia egyetlen működőképes, együléses retró libegője lett. A közel két kilométer hosszú, 221 méteres magasságban futó és 133 személy kapacitású libegő még 1970-ben épült, azóta felújították. Az együléses libegőn utazás azonban bizonyos fokú bátorságot és megfontoltságot is igényel, ez az adrenalin-élmény nem való mindenkinek. A retró jellege és a műszaki paraméterei miatt csak azok vehetik igénybe, akik 125 cm-nél magasabbak és nincs tériszonyuk. A libegő 2024 májusától egész évben nyitva tart.

Nemcsak helyi, hanem országos szinten is nagy jelentőséggel bír, például az egyedülálló Green Point turistakilátó Kluknón (Kluknava), amely radikálisan megváltoztatja az ilyen típusú épületek szlovákiai megítélését, főként azzal, hogy a környezetbarát jelleget is magában hordozza, a 3D labirintus az Alpinka üdülőközpontban, az újonnan megnyílt veteránautó-múzeum Nagymihályban (Michalovce), vagy a rendhagyó, a fák koronájában kialakított szálláshelyek és wellnessközpont Tokajban.

A kassai régió térképe számos olyan projekttel is bővült, amelyek az ökoturizmusra helyezik a hangsúlyt. Ezek közé tartozik egy új élmény-tanösvény Sajórédén (Rejdová), a Harcos Útja a káposztafalvi (Hrabušice) elvarázsolt rengetegben, vagy egy új kiállítás, egy felújított katonai bunker, a Schulerloch Iglón (Spišská Nová Ves). A Kassai várban fazekasműhelyt hoztak létre, a Bodrog folyón pedig sporteszközkölcsönzőt a csónakázók számára. A „wellness a csillagos ég alatt”-jellegű kikapcsolódás új szintre emelte a pihenést és a kényelmet Kelet-Szlovákiában, és egyben vonzóbbá tette a Vinnai-tó környékét.

Az európai örökség, az élményalapú és nemzetközi rendezvények
2022 óta, amikor a Kassa megye területén található 4 gömöri szakrális műemlék elnyerte az Európai Örökség címet (European Heritage Label), a KRT új eszközöket vezetett be a Gótikus út látogatóforgalmának ösztönzésére. A Terra Incognita ezért azokra a projektekre is odafigyel, amelyek növelik a műemlékek megközelíthetőségét és a látogatók átfogó komfortérzetét Gömörben. Ezen tevékenységek eredményeként jelentősen megnőtt az érdeklődés a négy bejegyzett műemlék-templom (Csetnek /Štítnik/, Pelsőc /Plešivec/, Martonháza /Ochtiná/ és Gecelháza /Koceľovce/) belső terének megtekintése iránt.
A “Virtuális Templomi Idegenvezetők” interaktív módon, szöveges, hangzó és fényképes történeteken keresztül, illetve a kiterjesztett valóság segítségével mutatja be a csetneki, martonházi, pelsőci és gecelházi templomot. Ezzel párhuzamosan indul egy kezdeményezés is, melynek célja az állandó idegenvezetők biztosítása a Gótikus út csetneki körútjához tartozó templomokban, a nyári turistaszezonban. A csetneki templom közelében nyilvános illemhelyeket építenek. A látogatókat 2024-ben is várják az érdekes rendezvények, mint pl. a Széles-tó feletti Szent János tüzek, a Zempléni Veterán Rallye, az Akác illata, a Nemzetközi Békemaraton, az Art Film Fest, a Kassai Repülőnapok, az Élő szobrok, a Fehér éjszaka, a Margitfalvi finomságok és továbbiak.
A tavalyi évben a Művészet X-ben kampány 5 egyedi műalkotást hozott a régióba, kiemelve 5 érdekes természeti helyszín turisztikai vonzerejét. Ezzel új találkozási pontok jöttek létre az ember, a művészet, a természet és maga a helyszín között, egy adott turisztikai helyszínen. A Regionális Információs Pont egynapos kirándulásai is népszerűek voltak, a kassai régió területén szervezett vezetett túrákon az év során 369 látogató vett részt. Az autóbuszos kirándulások 2024-es kínálata is elérhető. A látogatók számára 10 egynapos utazást készítettek elő.

A szervezet már több éve egy kifejezetten gyermekeknek szóló terméket is kínál, ez pedig a HARAVARA. A Haravara egyre népszerűbb, ezért a benne szereplő tevékenységek köre is fokozatosan bővül. A HARAVARA varázslatos világa 2023-ban újdonságokkal készült a gyermeklátogatók és családjaik számára, iskolai kirándulások vagy egy vidám gyűjtői verseny formájában, amelynek során harminc elrejtett pecsétet kellett megtalálni a régió egész területén. Ezek a tevékenységek 2024-ben is folytatódnak.

Ivana Kavulič, aVisit Košice kommunikációs vezetője a Kelet-szlovákiai Galériát, az ország legrégebbi regionális galériáját és a Kelet-szlovákiai Múzeumot ajánlotta, amelyen páncélteremben található a Kassai Aranykincs is, amely 2920 érméből, három aranyéremből és egy reneszánsz láncból álló gyűjtemény. Számtalan látogatót vonz a Rodostó ház, II. Rákóczi Ferenc emlékháza, amely hű másolata a törökországi Rodostóban lévő eredeti házának. Idén szeptember 21-én egész napos Rákóczi Királyi Esküvő rendezvényt tartanak Rodostó-ban. Charlotte Amalia és II. Ferenc házasságkötésének 330. évfordulója alkalmából.
A fesztivál témája II. Rákóczi Ferenc személyiségét emeli ki, aki a két nemzet – a szlovák és a magyar – közötti kapcsolatának szimbóluma. Feltétlenül meg kell nézni a Márai Sándor-emlékkiállítást is. A Mäsiarska utcán talalható Márai Sándor-emlékkiállítás egyedülálló tárlatvezetés Márai Sándor író életéből, aki időtálló regényeivel és szülővárosát, Kassát a nemzetközi irodalmi köztudatba emelte. Azokban a helyiségekben, ahol ez a kassai irodalmi óriás élt és dolgozott, a látogatók megtekinthetik kéziratait, fényképeit és más személyes tárgyait. A Márai életéről alkotott képet feleségének, Lolának és öccsének, Radványi Gézának a történetei teszik teljessé, amelyeket a látogatók a kiállítás ideje alatt hangfelvételeken keresztül szó szerint átélhetnek.

Érdemes felkeresni a Repülőmúzeumot is, itt egy kormányzati különgépet és annak pilótafülkéjét, katonai repülőgépeket, helikoptereket, egy rajtaütéses vadászgépet, valamint egy vadászbombázót láthatnak közelről.Két hangár tele vintage kerékpárokkal, motorkerékpárokkal, személygépkocsikkal és teherautókkal szintén nosztalgikus élményt nyújt.
A kassai múzeumok és galériák éjszakája Aki egyszer már látta, soha nem felejti a nagy hagyományokkal rendelkező, kivételes eseményt, a kassai Múzeumok és Galériák Éjszakáját. Idén május 18-án a látogatók huszadik alkalommal tapasztalhatják meg a kivilágított történelmi belvárost, a mély éjszakába nyúló múzeumok és galériák tereit, a különleges élményprogramokat és a tudományos rejtélyek, a kulturális és művészeti élvezetek rajongóival teli utcák nyüzsgését. A Múzeumok és Galériák Éjszakájának idei témája az Életre kelt történetek, így a fent említett múzeumok és galériák mellett a látogatókat a Tabačka Kulturfabrik, a Népművészeti Produkciós Központ, az Állami Tudományos Könyvtár, a Kommunizmus Áldozatainak Múzeuma és még sokan mások is rendkívüli programmal várják. A 17 kulturális intézmény többek között fotókiállításoknak, éjszakai régiségpiac, régészeti kiállításoknak, katalógus csere, Rákóczi Sörnapoknak, zenei koncerteknek, kortárs művészeknek, videótúráknak és sok más élményszerű programnak is helyet ad.
Az idei május még jelentősebb Kassa számára, mert május 4-én, egyéves rekonstrukció után felavatják az ikonikus éneklő szökőkutat a Fő utcai parkban. Az éneklő szökőkút a város minden látogatójának elengedhetetlen megállója. A felújítás után új vízsugarakkal, világítással, illetve a Kassai Nemzeti Színház előadásainak egyedülálló vetítésével fog meglepetést okozni a szökőkút víztükrén.

A fesztivál témája II. Rákóczi Ferenc személyiségét emeli ki, aki a két nemzet – a szlovák és a magyar – közötti kapcsolatának szimbóluma. Feltétlenül meg kell nézni a Márai Sándor-emlékkiállítást is. A Mäsiarska utcán talalható Márai Sándor-emlékkiállítás egyedülálló tárlatvezetés Márai Sándor író életéből, aki időtálló regényeivel és szülővárosát, Kassát a nemzetközi irodalmi köztudatba emelte. Azokban a helyiségekben, ahol ez a kassai irodalmi óriás élt és dolgozott, a látogatók megtekinthetik kéziratait, fényképeit és más személyes tárgyait. A Márai életéről alkotott képet feleségének, Lolának és öccsének, Radványi Gézának a történetei teszik teljessé, amelyeket a látogatók a kiállítás ideje alatt hangfelvételeken keresztül szó szerint átélhetnek. Érdemes felkeresni a Repülőmúzeumot is, itt egy kormányzati különgépet és annak pilótafülkéjét, katonai repülőgépeket, helikoptereket, egy rajtaütéses vadászgépet, valamint egy vadászbombázót láthatnak közelről.Két hangár tele vintage kerékpárokkal, motorkerékpárokkal, személygépkocsikkal és teherautókkal szintén nosztalgikus élményt nyújt. A kassai múzeumok és galériák éjszakája Aki egyszer már látta, soha nem felejti a nagy hagyományokkal rendelkező, kivételes eseményt, a kassai Múzeumok és Galériák Éjszakáját. Idén május 18-án a látogatók huszadik alkalommal tapasztalhatják meg a kivilágított történelmi belvárost, a mély éjszakába nyúló múzeumok és galériák tereit, a különleges élményprogramokat és a tudományos rejtélyek, a kulturális és művészeti élvezetek rajongóival teli utcák nyüzsgését. |

A Múzeumok és Galériák Éjszakájának idei témája az Életre kelt történetek, így a fent említett múzeumok és galériák mellett a látogatókat a Tabačka Kulturfabrik, a Népművészeti Produkciós Központ, az Állami Tudományos Könyvtár, a Kommunizmus Áldozatainak Múzeuma és még sokan mások is rendkívüli programmal várják. A 17 kulturális intézmény többek között fotókiállításoknak, éjszakai régiségpiac, régészeti kiállításoknak, katalógus csere, Rákóczi Sörnapoknak, zenei koncerteknek, kortárs művészeknek, videótúráknak és sok más élményszerű programnak is helyet ad.
Az idei május még jelentősebb Kassa számára, mert május 4-én, egyéves rekonstrukció után felavatják az ikonikus éneklő szökőkutat a Fő utcai parkban. Az éneklő szökőkút a város minden látogatójának elengedhetetlen megállója. A felújítás után új vízsugarakkal, világítással, illetve a Kassai Nemzeti Színház előadásainak egyedülálló vetítésével fog meglepetést okozni a szökőkút víztükrén.