Avatar photo
Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2024.04.01
Sajtótájékoztatón mutatta be újabb életrajzi könyvét Tasnádi Péter, amelyben tabuk nélkül ír kivételes életútjáról és számos olyan eseményről is lerántja a leplet, amelyről eddig csak találgathattunk. Március 28-án, a Mr. Tasnádi – A börtön árnyékában című könyv bemutatóján pedig a magyarországi „keresztapa” nem csak dedikálta a könyvét, hanem sok olyan vendég is jelen volt, akik kapcsolatban álltak, vagy éppen együtt „dolgoztak” vele.

Tasnádi Péter a rendszerváltás utáni Magyarország ikonikus alakja. Milliárdos vállalkozó, zseniális szervező és rettegett „keresztapa”, az ország egyik legismertebb embere. Önéletrajzi könyvében most pedig kendőzetlen őszinteséggel meséli el azt is, hogy mi motiválta cselekedeteit, hogyan lett milliomos már a szocializmus éveiben, vagy éppen hogy hogyan került fel az alvilág halállistájára.

Még mindig van mit mesélni

Tasnádi Péternek már négy életrajzi ihletésű könyve jelent meg, ráadásul mások is írtak már róla. Ennek ellenére még mindig van miről mesélni. „Véletlenül futottam össze az utcán Szász Zsolttal, a Troubadour Kiadó tulajdonosával, aki közölte, hogy a fejében van egy film Mr. Tasnádi címmel. Mondtam neki, hogy ez már okafogyott dolog, mert én már mindent elmondtam, leírtam és kimerítettem az életem történetét. De ahogy elkezdtünk beszélgetni, én magam is meglepődtem, hogy olyan sztorik is előjöttek, amiket még nem írtam meg. Így indult az egész, aminek ez a könyv lett az eredménye” – meséli Tasnádi.

Más, mint az eddigiek

Tasnádi Péter eddigi könyveit saját maga írta, amelyek ugyan sikeresek voltak és nagy példányszámban keltek el, de ezúttal a könyv szerkesztésében és a történetek megfogalmazásában Illés Róbert volt a segítségére, akinek az volt a célja, hogy ezeket az elképesztő sztorikat úgy írja le, hogy a könyv – bár közhelyesen hangzik – de letehetetlen legyen.

Nagy kihívás volt az, hogy mivel óriási anyag Péter élettörténete, olyanra szerkesszem a könyvet, aminek van egy íve, olvasmányos és pont annyi van benne, amennyi kell. Azt hiszem ez sikerült. Amire pedig a legbüszkébb vagyok, hogy ebben a könyvben nem csak sztorikat mesél el az életéből, hanem kiderül, hogy milyen ember ő valójában. Kiderülnek a motivációi, hogy mi vitte őt előbbre és előbbre. Számomra is kiderült, hogy ő egy olyan ember, aki 0-24-ben azon töri a fejét, hogyan lehet pénzt csinálni. Nyilván így érte el, hogy a szocializmusban milliomos lett, amit ugye nem sokan tudtak utána csinálni” – mesélte a könyv szerkesztője.

Amikor visszaolvastam, én magam is csodálkoztam, hogy egy csomó sztori olyan, mintha nem is velem történt volna meg, vagy már el is temettem magamban. Olvasmányosnak találtam, azt hiszem, elégedett vagyok az új könyvvel. És szerintem ez lesz az utolsó” – szögezte le Tasnádi.