Bár rendszeresen van alkalmunk ilyen jellegű rendezvényeken részt venni, de ez teljesen más volt, köszönet a remek szervezőnknek, és a résztvevő csapatoknak. Előírás volt, hogy a teljes disznóvágási folyamatot, csakis hagyományos módszerekkel lehet végezni a leszúrástól a finomságok elkészítéséig, és a cocákból tájjellegű, a disznóölési hagyományokhoz kapcsolódó ételeket kellett készíteni.
Természetesen az disznó lelkéért tett áldomással kellett kezdeni, ezt minden áldozatnál el kell végezni, így a hangulat már indításnak is megfelelő volt, igaz voltak, akik már előre ittak a „disznó bőrére”. Az előírásszerű és kíméletes kivégzést hagyományos pörzsölés és bontás követte, melyet mindenkinek látnia kéne, aki csak a szupermarketek hűtőpultjaiban lát húst és a címkéken.
Aki még nem kóstolta a friss hagymást vért reggelire, az nem tudja mivel kell kezdeni a napot, hogy a gyomrunk rendben legyen! Őseink tudták, a csapatok meg is adták módját! Volt, aki megfejelte egy kis hagymás májjal is a reggelit, mielőtt nekiálltak feldolgozni a cocákat, illetve feltenni a zsírt olvasztani, töpörtyűt készíteni.4
A látogatók sem maradtak éhen, vagy szomjan, hiszen mindenki hozott magával rengeteg előre elkészített finomságot, különösen érdekes volt az Erdélyből érkezett vendégek helyi kínálata, kiemelve a medvekolbászt.
Kora délutánra aztán elkészültek a remek ételek, a disznóságok. Nem volt hiány hurkából, kolbászból, pecsenyékből. Itt csak az nem lakott jól, aki elkövette azt a hibát, hogy nem is jött ki a szép napsütéses tavaszi időben a Faluházhoz.
Aki még bírta a kóstolást, és az egésznapos programot, azokat a szervezők este egy bállal várták, ahol a még megmaradt falatokból büféasztal várta a résztvevőket, melyeket le lehet táncolni akár az éjszakába nyúlóan is.
Akinek nem nem tudott eljönni, az jegyezze fel a naptárba, hogy jövőre ismét lesz lehetősége ezen a várbeli hagyományőrző disznólkodáson részt venni!
Igaz nem csak ezen a napon érdemes felkeresni a települést! Máskor is vannak programjaik, melyekre a nem helyieket is szívesen várják, és, közel van a Balaton, a kihagyhatatlan nyári célpont. A település szálláskínálata kedvezőbb a partiéknál, és az autópályáról közvetlen kihajtás van, így könnyen megközelíthető.
Ha csak a környéken járunk, feltétlenül térjünk be a település központjában, a főút mellett található Muskátli vendéglőbe, ahol az év minden napján jobbnál jobb házias ételek között válogathatunk, kedvező áron, csak ajánlani tudjuk, próbáltuk! www.muskatlivendeglokoroshegy.hu
Kőröshegy vendégszerető, barátságos lakossága minden idelátogatót szeretettel vár az év bármely szakában, látogassuk meg őket, érdemes! www.koroshegy.hu
Fotók és szöveg: Zamody Gábor