A prágai iskolai lövöldözés 24 éves merénylője a Károly Egyetem hallgatója volt, a lövöldözés napján is lett volna órája, és a rendőrség már kereste is őt, hiszen nem sokkal előtte találták meg a merénylő megölt édesapját. Utóbb kiderült, hogy az apjával is a merénylő végzett, és utána egyenesen az egyetemre ment, csak a rendőrség rossz helyen várt rá. Hajós István biztonsági szakértő szerint több ponton is megelőzhető lett volna az eset.
„Magánbiztonsági szempontból nem előzhetünk meg ilyen eseteket, de az oktatási intézményekben – főleg középiskolákban és felsőoktatásban – már fel kellene készülni a lövöldözésekre, hiszen egyre gyakoribbak az ilyen esetek. A magányos merénylőket a rendőrségnek kell kiszűrnie. A prágai lövöldőző esetében is feltételezték, hogy az elkövető agresszióra hajlamos és akciót tervez, hiszen megtalálták a Telegram-fiókot, ami bizonyítja, hogy eltervezett támadásról van szó. Keresték is az egyetemen, de rossz épületben akartak lecsapni rá. Hasonló eseteknél célszerűbb 24 órás megfigyelés alatt tartani a potenciális elkövetőt a helyszín biztosítása helyett, ráadásul mivel volt írásos bizonyítékuk, hogy erőszakos bűncselekményre készül, bevihették volna igazságügyi szakértői vizsgálatra is.” – részletezi Hajós István, a Bastion Group biztonsági szakértője.
Hajós István kitért arra is, hogy ideje lenne a mesterséges intelligenciát is sokkal szélesebb körben bevetni hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében.
„Az online tér a bűnözők legnagyobb játszótere, de nincs annyi humán erőforrás, hogy a Földön élő közel 8 milliárd ember üzenetei közül kiszűrjük a gyanús információkat. Első körben a mesterséges intelligenciához kell nyúlni, hogy a robot szűrése alapján a rendőröknek, szakértőknek már csak a veszélyesnek ítélt információkat kelljen ellenőrizni.” – állítja Hajós István.
De milyen eszközökkel lehetne még megelőzni az iskolai lövöldözéseket? Az online tér bizonyíthatóan egyre nagyobb veszélyforrás, sokszor ki sem derül, hogy a fiatalok milyen rossz lelkiállapotba kerülnek általa, még pedig ezzel is foglalkoznia kellene a megfelelő szerveknek, oktatási intézményeknek.
„A gyerekek, kamaszok és akár a felnőttek lelki állapotát évente pszichológiai tesztekkel kellene ellenőrizni, és természetesen segíteni azoknak, akiknek szüksége van rá. De másképpen is lehet kontrolláltan ellenőrizni az embereket, hogy hasonló merényletek elkerülhetőek legyenek. Az oktatási intézményekben is el lehetne helyezni a repülőtérihez hasonló átvilágítási és beléptető rendszereket, a fémkapukon nem jutna át fegyver. De léteznek már olyan mesterséges intelligenciával működő kamerák is, amelyek a mimika, a testmozgás és más biológiai jelek alapján kiszűri azokat, akik feltehetően erőszakos bűncselekményre készülnek. Mindenképpen a prevencióra kellene nagy hangsúly fektetni, hogy az iskolai lövöldözéseket elkerüljük. Nagyon sajnálatos a prágai eset, ezúton szeretnénk kifejezni a részvétünket az áldozatoknak és családtagjaiknak! ” – tette még hozzá a biztonsági szakértő.
Belföld
Megelőzhetőek a prágaihoz hasonló iskolai lövöldözések?
A 15 halálos áldozata és legalább 30 sebesültje van a tegnapi prágai lövöldözésnek. A magányos merénylő a Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdte az ámokfutást, utóbb kiderült, hogy tervezett támadásról volt szó. Hajós István biztonsági szakértő elárulja, milyen módszerekkel lehetne kiszűrni a potenciális elkövetőket.