Szinte minden családban, ahol gyerek van, elhangzanak a következőkhöz hasonló mondatok: „Tedd le a mobilt, amíg vacsorázunk!“, „Ma már eleget gépeztél, kérlek, keress más elfoglaltságot!“. Kezd felnőni egy generáció, amely szinte kütyüvel a kezében született, ők a karantén alatt tableten tanultak, játszottak és azon tartották a kapcsolatot a pajtásokkal, családtagokkal. A kamaszok is a telefonjukon élik a társasági életük nagy részét, érthető, hogy nem örülnek, ha korlátozni szeretnénk őket ebben. Egyre nehezebb a gyerekeket rávenni a klasszikus táblajátékokra, és ha sikerül is bevonni őket, nem könnyű fenntartani az érdeklődésüket. Egy digitális táblajáték lehet a köztes megoldás, amely a gyerekeknek első látásra vonzó, és ötvözi a klasszikus táblajátékok minden előnyét a digitális eszközökével. A gyerekek számára a legértékesebb, a szülőkkel töltött, élményekben gazdag idő, a szülőknek pedig két legyet üthetnek egy csapással, hiszen a közös játék nemcsak minőségi idő a családdal, hanem tökéletes stresszlevezető is.
„Kríziskezelő szakemberként azt gondolom, hogy a túlzott kütyühasználat a fiatalok körében főleg mentális problémákat okoz. A többség átlépi azt a határt, amikor már nem fejleszt a digitális eszköz, hanem inkább rombol. A mentális problémákon felül más egészségügyi bajokat is okozhat a túl sok kütyüzés: hiperaktivitás, szorongás is felléphet negatív hatásként, a szociális érésben is okozhat károkat, hiszen nehezebben kapcsolódnak a gyerekek másokhoz, alig-alig kommunikálnak. A legújabb kutatások megmutatták, hogy idegrendszeri problémáktól az emésztési bajokig, sokféle káros hatása lehet a túlzásba vitt gépezésnek.“ – állítja Murányi Edina, ESPT parapszichológus, gyermek- és felnőtt kríziskezelő tréner, a Murányi Empraxis Edukációs Központ alapítója.
Tiltás helyett alternatív megoldás
Olyan kikapcsolódást kell ajánlanunk a gyereknek a gépezés helyett, ami ugyanúgy örömforrást jelenthet neki. A családdal, barátokkal eltöltött minőségi idő közös élményeket teremt, ami rendkívül fontos a gyerekek fejlődése és lelki jóléte szempontjából. A társasozás éppen ilyen tevékenység, még a sötét, hideg, téli napokon is felvillanyozó alternatíva a gépezés helyett.
„A közösségformáló játékokkal kiválóan tudjuk egyensúlyozni a túlzott mobilozás okozta elszigeteltséget. A társasjátékozás közös élményeket szül, beszélgetést, vagyis minőségi kommunikációt indíthat el az idősebb és a fiatalabb korosztály között. Ma már nagyon ritka, ha több generáció együtt tevékenykedik, szórakozik, és a társasjáték egy remek formája, hogy ez megvalósuljon. Minden olyan eszközt pártolok, ami ezt a kapcsolatot az idősebbek és a fiatalok közt erősíti vagy elősegíti.“ – teszi még hozzá Murányi Edina.
Negatív tapasztalat adta a játékasztal ötletét
„Néhány éve, karácsonykor jött a digitális játékasztal ötlete. A négy saját gyerekünk közül kettőnek a párjai is velünk volt aznap, tehát hat fiatal ünnepelt nálunk. Amikor a férjemmel leszedtük az asztalt, arra lettünk figyelmesek, hogy a nappaliban teljes a csend. Ahogy odapillantottam a kanapéra, elfacsarodott a szívem: mind a hatan a telefonjukat bámulták. Milyen karácsony az, amikor a családtagok nem egymással foglalkoznak? – ezt a kérdést nemcsak magamban tettem fel, hanem hangosan is kimondtam. Mennyire megváltozott a világ, hogy a netet bújják ahelyett, hogy együtt játszanánk, mint azelőtt. Erre a férjem átölelt és azt mondta, hogy semmi baj, majd csinálunk egy digitális társasjáték asztalt és majd azt nyomogatjuk együtt. Egy másodperc alatt átfutott az agyamon, hogy valóban milyen jó lenne! Ha új formában látnák a régi kedvenc játékainkat, csak be tudnánk vonni a fiatalokat is!“ – meséli Szenes Nicolette, a TouchGameTable interaktív játékasztal társalapítója.
Nicolette és férje elkezdték feltérképezni a lehetőségeket. Felhívták az ötlettel egy gyerekbarát szálloda igazgatóját, akiről tudták, hogy szereti az innovációkat és nem fél ki is próbálni azokat. A szakember rögtön nyitott volt az újdonságra, ami nagy löketet adott a vállalkozás beindításához. A szállodaigazgató is egyetértett, hogy felnőtt egy generáció, amely rajong a digitális eszközökért. Őket már nem lehet a 10-20 évvel ezelőtti módon szórakoztatni, de az ő szüleik is arra törekednek, hogy értelmes dolgokkal szórakozzanak a gyerekeik.
Mentális egészség és közös játékélmény
„A társasjáték a folyton változó világban egy állandó örömforrás lehet, új érzelmeket vált ki, aktivizál, fejleszt, összekapcsol, ez mind fontos a mentális egészség megtartásában. Nagyon fontos, hogy a rendszeres társasjátékozásnak prevenciós szerepe van, mert megelőzheti a szorongást, a pánikrohamok, a depresszió kialakulását és egy biztos örömforrás, amihez mindig nyúlhatunk. Egyes játékok csapatépítésre, összekovácsolásra is jók, hiszen versengésből együttműködést tud kialakítani.“ – sorolja a játék előnyeit Murányi Edina.
Jelenleg harmincféle, saját fejlesztésű program elérhető a digitális társasjáték asztalokon, a játékok kiválasztásánál az az egyik vezérelv, hogy legalább négy ember játszhassa, hogy mindenképp megvalósuljon a társasági szórakozás. A digitális forma lehetőséget ad arra is, hogyha csak ketten vagy hárman jelentkeznek be a társasba, akkor két, három oldalon jelenik meg a játék. A harminc játék között van logikai és stratégiai játék, de olyan klasszikus is megtalálható, mint a sakk. A készítők célja az volt, hogy olyan játékokat kínáljanak, amiket ők maguk is szívesen játszanak a gyerekükkel, vagyis ami fejleszt és szórakoztat egyszerre. A játékok felhőben vannak, folyamatosan bővül a kínálat, tehát időről időre minden eszközre kerülnek új játékok is.
A TouchGameTable-asztalokat ma már nemcsak hotelekben, hanem eken, különféle családi és üzleti rendezvényeken is használják szórakozás céljából, de már sok családban is az otthoni játékpark része. A TouchGameTable eddig országszerte összesen 130 ezer órán keresztül nyújtott minőségi kikapcsolódást.