Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2023.11.07
A jó alföldi borok és finom, autentikus népi konyha kedvelőinek érdemes résen lenniük és követni a Sváb-sarok, azaz Dél-Bács-Kiskun négy településének közös rendezvényeit. A települések célja, hogy az eddig kevésbé ismert, ám kifejezetten jó borokat készítő térség ismét felkerülhessen az ország turisztikai térképére. Az összefogás egyik fontos eleme a térségi borturizmus fellendítése: havonta tematikus programokkal, nyitott pincékkel, gasztronómiai különlegességekkel és kulturális eseményekkel várják a látogatókat.

A Sváb-sarok a régió négy településének egymásra találásával jött létre: Császártöltés, Érsekhalma, Hajós és Nemesnádudvar ismerték fel az együttműködés adta lehetőségeket. Egy terület- és településfejlesztési projektnek hála Nemesnádudvaron megvalósult a Bor Bagoly présház és pince, valamint „kistestvére”, a közösségi térként és információs pontként szolgáló császártöltési Koccintó, ahol remek helyi borokat kóstolhat a betérő vendég. A 25 méter hosszú pincében tárolhatják boraikat a helyi borászok, a présházban pedig kóstolókat szerveznek.

Továbbá tervezési szakaszban van egy térségi kerékpárút, valamint egy aktív öko-turisztikai fejlesztés is, amelynek eredményeként akár víziúton is be lehet járni a Sváb-sarok településeit.

A kétszáz éves pince új élete

A nemesnádudvari Bor Bagoly, Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának pincéje mintegy 200 éves múltra tekint vissza. Eredetileg a Metzinger-család birtokában volt, az önkormányzat az örökös Kishegyi-családtól vásárolta meg az épületet, hogy megtartva eredeti jellegét és üzenetét, újra életet leheljen belé.

A Bor Bagoly a jobbnál jobb vármegyei, illetve a legkiválóbb sváb-sarki borok népszerűsítése mellett több feladatot is ellát: turisztikai célpontként, sőt, kulturális kikötőként szolgál, ahol a látogató ízelítőt kap a vármegye kincsestárából. Például egy virtuális szemüveg segítségével kalandozhatunk Petőfi Sándor világában, megismerkedhetünk Bács-Kiskun meséivel és legendáival, mi több, az ezekből ismert „szuperhősök” közül több is megjelenik itt. Tóbiás kecske, Bács apó, Kun pajti és Peti cigány bronzszínű, patinás szobrait Dobó Ferenc Levente marketingszobrász készítette.

A Bor Bagolyban a borkultúra ápolása is fontos feladat: rendszeresen szerveznek itt borkóstolókat, borvacsorákat és borismereti képzéseket. Egy mókás Spricc-mérce is készült ide, amelynek segítségével a magassága alapján határozhatja meg a betérő vendég, hogy mit ajánlott fogyasztania a pince bőséges kínálatából.

A Bor Bagolyban a Metzinger-család történetén keresztül a térségi svábok világát is megismerhetjük. Az önkormányzat elkötelezett abban, hogy az egykori tulajdonosok jelmondatának szellemében működtesse tovább a pincét: „Olyan cselekedeteid legyenek, amelyeket soha nem kell szégyellned!”

A pince Facebook és Instagram oldalán tájékozódhat az aktuális programokról.

https://www.facebook.com/borbagolyhttps://www.instagram.com/bor_bagoly/

Aki kedvet kapott a Sváb Sarok vendégcsalogató kínálatából csemegézni, bátran választhat az idei rendezvény-listából:

2023.11.11. Márton-napi pincetúra, Hajósi Pincefalu
Márton-napi libalakoma, Nemesnádudvar, Leirer Pince
2023.12.02. II. Vadkolbász és Borfesztivál, Nemesnádudvar
2023.12.8-10. Adventi Pincenyitogató, Hajósi Pincefalu
2024.01.20. Vince-napi vesszővágás és borvacsora, Hajósi Pincefalu
Borkóstolók a Bor Bagolyban – bejelentkezés alapján