Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2023.10.19
Már kapható a magyar fejlesztésű, új generációs vitamincsalád, a Viola, amely a kisgyerekektől az idősekig minden korosztály számára kényelmesebbé és hatékonyabbá teheti a vitaminszedést.

A Viola gélvitamin termékcsalád négy új étrendkiegészítője október közepétől már elérhető a gyógyszertárakban, és a gyártó azt is bejelentette, hogy rövid időn belül közel 40 különböző vitaminkészítményt tesznek elérhetővé gél formában. Ennek az innovációnak nem az a célja, hogy egy sokadik vitaminváltozatot adjon az emberek kezébe, hanem abszolút új időszámítást kezdjen a vitaminpiacon. A Viola termékek alapötletét az ásványvíz inspirálta, az elképzelés az, hogy olyan formában vegyünk be bármilyen fajta vitamint, ami a lehető legközelebb áll a természetességhez.

Dr. Tóth Tamás táplálkozási szakértő a következőket mondta el a termékbemutató eseményen:

„A vitaminfelszívódás hatékonysága azon múlik, hogyan visszük be a vitaminokat. Míg a kapszulák és tabletták több grammosak, addig a benne lévő vitamin vagy ásványi anyag csak milligrammos mennyiség. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi az, amit a hatóanyagon kívül még megeszünk, ha a tablettákat bevesszük. Ezek segédanyagok, amelyekből jelenleg több mint 10 000 félét ismerünk, és több tucatot vihetünk be a szervezetünkbe egy tablettával, miközben csak azt szeretnénk, ha a D-vitamin és a kalcium hasznosulna. Az adalékanyagok nem feltétlenül segítik a felszívódást, ráadásul az orvosi praxisom alatt már sokszor találkoztam azzal, hogy a segédanyagok intoleranciát váltottak ki, ez a tapasztalat egyre gyakoribb. Egyelőre nem tart ott az orvostudomány, hogy biztosan tudjuk, melyik adalék mivel nem fér össze, és emiatt ezek az anyagok kárt okozhatnak. Alapvető érdekünk, hogy minél kevesebb ilyen adalék kerüljön be a szervezetünkbe. Az általam ismert gyógyhatású készítmények közül a Viola gélvitaminokban van a legkevesebb segédanyag.”

Innováció a ton

A Viola összesen 4 termékkel lép be a vitamin- és étrendkiegészítő piacra: Magnézium+B6, C-vitamin, ízületvédő és multivitamin szerepel a palettán, de még idén várható a termékskála bővítése.

Viola Mg+B6 vitamin: szerves forrásból készül, magnézium-citrátot tartalmaz, stressz, izomgörcs, valamint fáradtság ellen javasolt.
Viola C-vitamin: csipkebogyót tartalmaz, így természetes formában is benne van a C-vitamin, nem csak a mesterségesen előállított aszkorbinsav, mint a legtöbb piacon lévő termékben. Ez a vitamin kiemelkedő szerepet játszik az immunrendszer erősítésében és a hormonszint optimalizálásában, továbbá a fogak és csontok erősítésében.
Viola ízületvédő: a legtöbb konkurens termékkel szemben nem csupán glükozamint és kondroitint tartalmaz, hanem kollagént is, amely hozzájárul a bőrszövet épüléséhez, a porcok rugalmasságához.
Viola multivitamin: a szervezetünk számára legfontosabb tíz vitamint tartalmazza, ezek segítik az immunrendszer erősítését.

Vidd magaddal bárhova!

A Viola vitaminok segédanyag-, illetve ízesítésmentesek és a természetben is megtalálható összetevők alkotják. A termékcsalád azzal reformálja meg a vitaminbevitelt, hogy fogyasztóbarát, folyékony géltextúrája révén már a szájnyálkahártyán elindul a felszívódás. A Viola gélvitamin ideális választás lehet kisgyermekek és idősek számára a könnyű bevétel miatt, ráadásul hígítva is fogyasztható. Akár vízben elkeverve is ihatjuk, és egész nap vihetjük magunkkal munkahelyre, iskolába, kirándulásra vagy edzésre.

További információk: violaparis.hu