Nagy izgalom előzte meg a bölcsődei dolgozók részéről az eseményt, hiszen nem sűrűn érdeklődnek afelől újságírók, hogy mit és hogyan főznek a bölcsődékben. Pedig igen felelősségteljes feladat ez.
„A bölcsődés korú gyermekek étkeztetése nagy odafigyelést és szakértelmet igényel, legfőképpen azért, mert ezekben az években alakul ki a gyermekek étkezési szokásaik és ízlésük, így nem mindegy mit kapnak az intézményekben enni. Az ilyenkor szokásos öt étkezésükből négyet a bölcsődében fogyasztanak el. Öröm volt számunkra, mikor Dr. Trippon Norbert alpolgármester felvetette, hogy mutassuk be, hogyan főzünk az újpesti bölcsődékben, miben is vagyunk mások más intézményeknél, hogyan figyelünk arra, hogy a gyermekek minőségi, finom ételeket ehessenek ” – mondta el intézményvezető.
Magyarországon a bölcsődei gyermekétkeztetésben nem számottevő az, hogy az intézmények saját konyhával rendelkezzenek. Újpesten összesen kilenc bölcsőde található, nyolc intézményben van főzőkonyha, egy intézményben pedig tálalókonyha. Ez kiemelkedőnek számít országos szinten is. A bevett gyakorlattal ellentétben, Újpesten a bölcsődei intézményekben saját maguk főznek a gyermekekre, így az ételek az odajárók ízléséhez mérten, minőségi és ellenőrzött alapanyagokból, frissen készülhetnek el. Az újpesti gyermekétkeztetés azért is különleges, mert a bölcsődei intézményeket egy úgynevezett központi előkészítő konyha szolgálja ki, ilyen konyha csupán három van az országban.
Az előkészítő konyhában nem csupán minőség-ellenőrzés zajlik, hanem az előkészületeket is itt végzik el: feldarabolják a hagymát, megtisztítják a krumplit, stb. Az újpesti intézményekben egytől egyig jó minőségű konyhák vannak, melyeket folyamatosan ellenőriz a hatóság. Ezek közül egyet, a legnagyobb, 170 férőhelyes újpesti intézmény, a Homoktövis Bölcsőde konyháját teljeskörűen felújították kisebb részben állami pályázatból, nagyobb részben önkormányzati finanszírozásból.
„Korszerű, nagy kapacitású berendezések kerültek beépítésre: sütők, főzőüstök, hűtők, főzőzsámoly, párologtatók, mosogatógép, légtechnika, olajfogó stb. A különféle alapanyagokat elkülönítetten lehet kezelni, a felületek pedig könnyen tisztíthatóak. Azt hiszem az ilyen beruházások azért fontosak és kiemelkedőek, mert nem csak jobb munkakörülményeket tudunk biztosítani általuk az itt dolgozóknak, hanem segítjük azt is, hogy a gyermekek számára könnyebben és gyorsabban tudják elkészíteni az ételeket. Most készítjük elő a következő bölcsődénk konyhájának teljeskörű felújítását” – mondta el Dr. Trippon Norbert Újpest alpolgármestere, aki hozzátette, korántsem egyszerű a feladat, de hogy megéri, arra a Homoktövis konyhája a legjobb példa.
Az újpesti bölcsődékben élelmezésvezető állítja össze két hétre előre a menüt, figyelembe véve a jogszabályi előírásokat és az egyes bölcsődékbe járó gyermekek egyéni étkezési igényeit. A saját főzés megteremti azt a lehetőséget, hogy a gyermekek olyan ételeket is megismerjenek, amelyekkel más módon talán nem is találkoznának.
„Két hétre előre állítjuk össze a menüt minden bölcsődénkben. Van normál és diétás menü. A bölcsődékben lévő főzőkonyháknak köszönhetően minden nap frissen készült ételt kapnak a gyerekek, a jogszabályi előírásoknak megfelelően, változatos alapanyagokból, a gyermekek ízléséhez igazítva” – mondta el Ipsicsné Popelyás Anna dietetikus, élelmiszer mérnök.A visszajelzések alapján pedig mind a szülők, mind a kicsik egyre bátrabban kísérleteznek ezekkel az újdonságokkal, az anyukák gyakran egy-egy egészséges finomság receptjét is elkérik. Pedig a kezdeményezés nem indult ilyen zökkenőmentesen, a céklafőzelék például igazán megosztó fogásnak bizonyult, mára azonban ezt is örömmel kanalazzák a gyerekek az ebédlőben. Az egyedülálló újpesti étkeztetési rendszer elősegíti tehát, hogy a gyermekek egészségesen, minőségi alapanyagokat fogyasszanak és változatosan táplálkozzanak, miközben új ízekkel is megismerkednek.