Az idén 11. alkalommal megszervezett versenyt végül rendkívül kiélezett csatában Bocsárdi Károly nyerte meg, aki 2020-ban, a Covid évében az online verseny fődíját már begyűjtötte.
Hatalmas várakozás előzte meg idén is a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „5 tengelyen-biztos kézzel!” közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny döntőjét. A verseny célja egyrészt, hogy elismerésre kerüljön a munkáltató szempontjai szerint legkiválóbb magyar tehergépkocsivezető, másrészt az, hogy ezzel az eszközzel is erősödjék a közúti közlekedés résztvevői közötti partnerség. Szeptember 23-án szombaton tízen gurultak rajthoz a drivingcamp Hungary zsámbéki tanpályáján, hogy végre kiderüljön, ki Magyarország legjobb kamionsofőrje 2023-ban.
A szervezők tájékoztatása szerint a döntősöknek négyféle versenyfeladatot kellett sikeresen teljesíteniük. Délelőtt a vészhelyzet-elhárítási, ügyességi feladatsornál egy nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló kamionszerelvénnyel összesen 6 gyakorlati manőveren kellett túljutniuk a versenyzőknek, és a végén külön bónuszpontokért is megküzdhettek.
Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára elmondta, az első feladatnál a sebesség és a precíz vészfékezés volt a legfontosabb, a következő lépésben a versenyzőknek párhuzamos parkolást kellett megoldaniuk, majd ezután következett az egyik legnehezebb feladat, az S-tolatás, amelynek során egy „S”-vonalban kijelölt szűk folyosón való hibamentes tolatást kellett megoldani.
A következő kihívás a rántópad volt, ahol a versenyzők már vontatmány nélkül, egy szóló nyerges vontatón dolgoztak. Itt a cél az volt, hogy a 35-40 km/h-s sebességre gyorsított vontatóval a rántópadon áthaladva, jeges burkolatot szimuláló felületen a túlkormányzott járművet újra irányba állítsák, kikerüljék a vízfallal imitált akadályokat, majd újra egyenesbe állva áthaladjanak egy egyre szűkülő területen.
A versenyzőkre játékos bónuszfeladatként még részeg-szemüveg teszt is várt, de olyan folyadékokat és alkatrészeket is be kellett tudniuk azonosítani, amikkel a munkájuk során találkozhatnak.
Dittel Gábor közölte, a rakományrögzítés ellenőrzése rutinszerű munka a fuvarozásban, de így is akadtak nehéz és beugratós dolgok, amelyekkel meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. A baleseti veszélyhelyzet-elhárítás során pedig egy 2021-ben a valóságban is megtörtént közlekedési baleset szimulációja várt a döntősökre, ahol egy gépkocsi és egy motorkerékpár frontális ütközése után három könnyebb és súlyos sérültet kellett szakszerűen ellátniuk a mentők kiérkezéséig. A baleseti szimulációt a Magyar Vöröskereszt Pest Vármegyei szervezete koordinálta és pontozta.
Délután a már fáradó versenyzők minden tartalékot mozgósították a szinkronfutamra, hogy a tizenegyedik döntő utolsó feladatát a lehető legrövidebb időn belül, és a legkevesebb hibával teljesítsék.
Érdekessé kell tenni a szakmát a gyerekek számára is
Az eredményhirdetésen Dr. Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára elmondta, a tárcának két dolog miatt fontos különösen ez a rendezvény.
„A közlekedésbiztonsági akcióprogram fontos célkitűzése, hogy szemléletet formáljunk, bemutassuk mindenkinek, hogyan kell körültekintően közlekedni, megismertessük azt, hogy egy másik közlekedő, például egy nehézgépjármű vezetője milyen helyzetekkel találkozik az utakon, mekkora erőfeszítést igényel számukra, hogy ők más közlekedőkre oda tudjanak figyelni” – magyarázta.
Hozzátette, fontos üzenete volt a rendezvénynek, hogy a szemléletformálást nem lehet elég korán elkezdeni, hiszen már az újszülött kortól oda kell figyelni a szülőknek, hogy használják a gyermekbiztonsági eszközöket.
„Van egy másik vetülete is az eseménynek, ez pedig az, hogy érdekessé tegyük a fiatalok körében ezt a szakmát. Problémás a létszámutánpótlás akár a tehergépjárművek, akár az autóbuszvezetők esetében, de a gyermekek számára a program által érdekessé válik, amivel önök foglalkoznak” – szólt a döntősökhöz, majd a minisztérium nevében köszönetet mondott a szervezőknek az elvégzett munkáért.
Régi motoros vitte el a fődíjat
A díjátadón kiderült, hogy 2023-ban Bocsárdi Károly lett Magyarország legjobb kamionsofőrje. Ő régi motorosként számos alkalommal volt már döntős, sőt, 2020-ban, a Covid évében az online verseny fődíját már begyűjtötte. Most a gyakorlatban is megmutatta, mit tud: ismét elfoglalta a dobogó első helyét, így a másfél millió forintos pénzjutalmat és a félmillió forint értékű tárgynyereményt is hazavitte.
A dobogó második fokán egy másik régi versenyzőt, az immár többszörös dobogóst, Pető Györgyöt köszöntötték, aki 300.000 forint értékű tárgynyereménnyel térhetett haza. A tizenegyedik verseny harmadik dobogósa, Szabados Gábor, a 2021. év bajnoka pedig egy 200.000 forint értékű tárgynyereményt vehetett át.
Idén is két külön díj várt a döntősökre. Az egyik, „A legkiválóbb elméleti tudással rendelkező magyar kamionsofőr – 2023” díj, amelyet a BM Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa adományozott. Ezt Bocsárdi Károlynak, az új bajnoknak adhatta át Dr. Hatala József, a BM Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, a Magyar Autóklub elnöke, az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság elnökségének tagja.
A másik különdíj, „A 2023 évi „5 tengelyen – biztos kézzel” verseny legfiatalabb döntőse” díj, amelyet pedig a Magyar Autóklub által adományozott különdíjként Sipka Gábor főtitkár-helyettes adott át a 24 esztendős Tuba Dorián Gábornak.