Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2023.06.13
Koncertekkel, bulikkal és különböző kulturális programokkal vár idén is a EuroPride. A tavaly Szerbiában megrendezett eseménynek idén, Málta, pontosabban a szigetország fővárosa, Valletta lesz a házigazdája. A nemzetközi rendezvény tíznapos ünnepségként hozza össze Európa LMBTQ-közösségét, hogy annak tagjai önfeledten ünnepeljék identitás-szabadságukat.

“Egyenlőség a szívünkből” – ezzel a szlogennel nyitja meg kapuit szeptember 7-én az identitást és a sokféleséget ünneplő  EuroPride , amelynek történetében először ad otthont az UNESCO világörökségi helyszínként számontartott Valletta. A szigeten a szervezők a résztvevőket több mint negyven programmal várják, köztük a kihagyhatatlan felvonulással és egy hatalmas zárókoncerttel.

A tíznapos rendezvényen, amely – ahogy az a szlogenből is kitűnik – a feltétlen elfogadás jegyében telik, egyaránt várják az LMBTQ-közösség tagjait, valamint azok barátait, családtagjait, szimpatizánsait. A rendezvény szívét a vallettai Triton kút környékén kialakított EuroPride Falu adja, ahol Info Pont, nagyszínpad, NGO standok, pihenő, játszó terület kerül kialakításra és számos bár, vendéglátó egység szolgálja ki a vendégek igényeit. A színpadi programok a EuroPride minden napján 18h-tól kezdődnek.
Nem teljes a Pride kulturális és művészeti programok nélkül. Valletta számos kiállító tere és előadóterme bevonásával kiállítások, burleszkek, színházi, prózai-, verses- vagy épp táncelőadások színesítik az eseményeket.

A FORA Emberjogi Konferencia és Közösségi Beszélgetések során emberi jogi, munkahelyi és vallási párbeszédeket érintő kérdések kerülnek megvitatásra. A EuroPride felvonulás szeptember 16-án koncertekkel (ahol többek között Christina Aguilera is színpadra lép) a nagy Pride Felvonulás a Grand Harbour partjai mentén pedig a zárónapon, szeptember 17-én kerül megrendezésre.

Emellett számos kísérőrendezvény egészíti ki a programot, mint például a GozoPride és az LGBTI+ Gozo plakátkészítő programmal, vitafórummal, természetjárással és a Költészet Éjszakájával. Lesz még Grand Party, Girly District, Boys District Oarty, Outhaus & Lollipop Day Party, Peach party, Esplora Pride Week, naviGAYt boat party és még számos esemény.

Miért épp Máltán?

Málta azon kevés országok egyike a világban, ahol a melegek jogait alkotmányi szinten is elismerik. 2014-ben törvényileg is elfogadták, hogy az együttélés azonos jogokat és kötelezettségeket eredményez, mint a házasság, nemre való tekintet nélkül. 2016-ban az EU első országaként itt tiltották be az “átnevelő” terápiát és 2017-ben legalizálták az azonos neműek házasságát. Az ország egyenlőség melletti kiállásának eredménye, hogy Málta vezeti immár hetedik éve az európai ILGA Rainbow listát.

A 2015-ben alapult Allied Rainbow Communities önkéntes szervezet minden évben vezető szerepet vállal az éves pride hétben, amely 2016 óta rohamosan növekszik. A szervezet által üzemeltetett GayMalta weboldalon, minden, a szigetországot érintő LMBTQ-hír, információ és esemény megtalálható. A szervezet számos rendezvény megszervezése után idén, együttműködve más önkéntes szervezetekkel a szigetország legnagyobb és legszínesebb eseményének megrendezésére vállalkozott.
Harmincegy éve töretlen siker

Az LMBTQ-közösséget ünneplő első EuroPride-ot 1992-ben tartották Londonban, azóta minden évben megrendezik más és más európai országban. Általános célja, hogy előmozdítsa az queer közösség jogait, valamint megismertesse a közvéleménnyel a szubkultúrához tartozó emberek helyzetét és életmódját. A politikai aktivizmuson túl ugyanúgy szól a szórakozásról, ennek megfelelően számos programot és tevékenységet kínál, köztük a legnagyobb érdeklődés övezte felvonulást, különböző koncerteket,
filmesteket, sporteseményeket, kiállításokat, egyéb kulturális programokat és konferenciákat, amelyek célja az LMBTQ-közösség bemutatása, ezzel szintén a széles körű elfogadás előmozdítása.