József Attila és költeménye a lillafürdei vízesésről, a háttérben a Palotaszálló Fotó: Bodrog Beáta
Lillafüredet kétfelől közelíthetjük meg: vagy Eger, vagy Miskolc felől. Mi már régóta kíváncsiak vagyunk a Bükki Csillagda Bolygótúra ösvényére, tehát nálunk az Eger felőli út nyer. Itt ismerkedünk egy három óra körüli, némi emelkedővel járó kellemes séta keretében a bolygókkal, kezdve a kék bolygótól, a Neptuntól egész a Bükk hegység jellegzetességeivel, többek között az különlegesnek hangzó mészégetéssel.
Utunkat folytatva érünk a lillafüredi vízeséshez. Lelkes gyermekünk rögtön kitalálja, lőjünk be egy olyan fotót, hogy a vízesés az ő szájába zúgjon, épp József Attila és költeménye mellett, mely leirva a zuhatag szétfröccsenő képét mutatja. Mivel ekkor már nagyot kordul a gyermek gyomra, és a miénk is rég elütötte a delet, irány a szállás, a csaknem száz esztendős, előkelő kormányvendégeknek épült Palota Szálló, ahol talán már nagyanyáink, anyáink is megfordultak a szálló kevésbé pompás SZOT – Üdülő korában. Az itt megszállókat válogatott ínyencségek várják.
A szakács is szolgálatkészen rendelkezésére áll bárkinek: még a szégyenlős gyermekek gondolatát is kitalálja. Nálunk például rájött, mit nem talál csemeténk a halat, vadat s mi jó falat terülj-terülj asztalkámon. A rántott húst. Hát gyorsan odakanyarított egyet a tányérjára. Aztán a hab a tortán a wellness élmény- és úszómedence. Lurkónknak se a gőzkamra, se a szauna nem idegen – eddzük erősen… Aztán egyikünk, a sorshúzás nagy nyertese, a 20 óra utáni gyermekmentes belső wellnessezésen egész jól fel tud töltődni. Ráadásul kifogtuk a szerdát hosszított nyitvatartási idővel, gyümölcskínálással. Így aztán bőven lehet majd miből leamortizálódni.
Másnap Lillafüredről Ómassára átjutva könnyen meghódíthatjuk Szentlelket, csordultig töltve kulacsunk útközben friss forrásvízzel. Fent rábukkanunk az egykori pálos kolostor jobb sorsot érdemlő, pusztuló romjaira – a javításhoz felhalmozott, árva kőtömbök látszatra jobban pusztulnak, mint maga a rom. Innen Látókövekre kukkanthatunk ki, ha van ehhez engedélyünk a Bükki Nemzeti Parktól. Hazafelé meg odakíváncsiskodunk a vasöntést felvirágoztató Fazola-féle újmassai őskohóhoz – ez a Massa Múzeum, habár csak májustól várja a látogatókat. Ide vissza kell térnünk.
Aki mindezt a távot jókedvvel, sikerrel túlélte, az másnap akár egy kilenc kilométer körüli útnak, a bánkútinak is nekidurálhatja magát akár csemetékkel együtt. Ómassáról indulunk a sárga jelzésen fel. A Vadász-völgy kidőlt fás “akadálypályája” nagyon ínyére van nyolc esztendős kis turistánknak, közben persze “fegyverkezik”, “gátatugrik”, párbajra hív, labdázik velünk, így csak-csak felérünk a Bükk legmagasabb pontjára. A kissé hűvös, szeles idő zavar is le rögtön minket a Száraz-völgyön keresztül, ahol jóízűen evickélünk itt-ott át a patakokon, jót mulatva a névadáson – Száraz! – völgy.
Aztán eljön a negyedik nap, a búcsú – és még nem mehettünk a kora tavaszi időpont miatt se a helyi kalandparkba, sem a lillafüredi felvonóval, még a Bükki csillagdába sem. Bár ígyis-úgyis vissza kell ide jönnünk, még beugrunk a két lillafüredi fokozottan védett barlangba, a cseppköveiről és látványos oldásformáiról nevezetes Szent István- barlangba és az egyedülálló Anna-barlangba, mely a világon látogatható igen kevés mésztufabarlangok közé tartozik gyönyörű megkövesedett növényi lenyomataival. Aztán Miskolc felé indulunk haza, mert fúr minket a kíváncsiság, milyen is lehet egy tanbánya.
Így irány a Miskolci Egyetem. A fő épületében már korábban megcsodáltuk a Foucault – ingát. Most az ötvenes években épített Tanbánya kerül sorra. Ezt maga Hruscsov is megtekintette Kádárral együtt – avat be minket. Nekem, laikus számára ez olyan élménymúzeum-féle. A leendő bányamérnöknek meg szemléltető bemutató. Miről is? Arról, milyen módszerrel erősítették meg eleink a bányajáratokat a beomlás elleni védekezésül, és ezt miként lehet a mai gyakorlatba átültetni.
Enélkül ugyanis nincs sem mélyművelésű bánya, sem biztonságos pinceépítés. Ami pedig az egészre felteszi koronát, az a frissen megnyílt Bányászat jelen és jövő helyzete kiállítás, melyen olyan infók között csemegézhetünk például, hogy milyen az aránya az egyes nyersanyagoknak, ha a hazai bányakincseinket nézzük, miként működik a mélytengeri bányászat. Sőt a Miskolci Egyetem által is fejlesztett egyedülálló UNEXMIN nevű robot akár a vízzel elárasztott, elhagyatott bányákat is képes teljeskörűen kutatni. Ez állította fel különben a világ legmélyebb édesvízű merülés rekordját 450 méterével. Az is kiderült, már megvan a technológia az űrbányászathoz.
A kiállítás megtekintése után a Tanbányával szemben lévő falon szemembe ötlött egy Konfucius idézet, melyet nagyon igaznak éreztem a történelemtől a tudományokig: “Csak aki a régit ápolgatva ismeri meg az újat, csak az lehet mások tanítójává.” Ezt a szívünkbe forgatva indultunk haza, hogy legközelebb újabb csodákra lelhessünk ezen a csodás bükki tájon.
Fotók és szöveg: Bodrog Beáta