Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2023.03.20

Az Agrármarketing Centrum (AMC) is résztvevője a világ legrangosabb bor- és szeszesital szakkiállításának, a düsseldorfi Prowein-nak március 19-21. között.

Az AMC “Wines of Hungary” elnevezésű standján mesterkurzusok látogatása mellett Magyarország legkiválóbb borait és gyümölcspárlatait kóstolhatja meg a nemzetközi közönség, köztük egy magyar különlegességet, a Tokaji Eszenciát.

Az AMC standján a tokaji mellett a balatoni és további három borrégió borászi is képviseltetik magukat, vezetett borkóstolókat és szemináriumokat szerveznek a szakmai résztvevőknek.

A három napos rendezvényen 11 mesterkurzust tartanak a magyar és nemzetközi borakadémikusok, valamint a Master of Wine borszakértők, kiemelten az olyan szőlő- és borfajtákról, mint a kékfrankos, a furmint vagy a tokaji aszú.

Az AMC a Pálinka Nemzeti Tanáccsal együttműködve a gyümölcspárlatokat bemutató Prowein Spirit szekcióban is képviselteti magát, ahol három pálinkaház kiválóságait ízlelhetik meg az érdeklődők.

A Prowein szakkiállítás a borászati szakma legrangosabb nemzetközi eseménye, ahol legutóbb 62 ország 5700 kiállítója vett részt, a látogatók pedig mintegy 145 országból érkeztek. (Agrármarketing Centrum)