
Német szakértők egy speciális és innovatív technológia segítségével funkcionális kollagénfajtákat fejlesztettek ki, ami annyit jelent, hogy azok a test és a szervek egyes meghatározott részein nyújtanak kiemelt segítséget. Egy magyar csapat pedig tovább fejlesztette és még hatékonyabbá tette őket a gyöngypor hozzáadásával.

Körülbelül harminc éves kortól kezdve a szervezet önálló kollagéntermelése elkezd csökkenni. Ennek következtében a bőr kevésbé lesz feszes, majd kialakulhatnak rajta ráncok is. A bőrhöz hasonlóan a kötőszövetekben, izmokban és a szalagokban is csökken a kollagén termelődése.
Az aktív, sportos élet és a fiatalos külső megtartása érdekében ezt különböző forrásokból lehet pótolni, azonban nagyon nem mindegy, hogy hogyan.

A Gelita szakemberei létrehoztak egy forradalmian új és szabadalmaztatott technológiát, melynek segítségével megalkották a funkcionális kollagéneket. Az új technológia segítségével el tudják különíteni azokat a peptideket (vagyis könnyebben emészthető, kisebb molekulákat), amelyek kifejezetten a bőr, a csontok, az ízületek vagy éppen az izmok fontos építőelemei. Így alkalmazásukkor a test és a szervek egyes meghatározott pontjaira hatnak.
A szakemberek egy speciális eljárást alkalmaznak. Az enzimes hidrolízis során víz és különböző enzimek segítségével a kollagént kisebb molekulákra, úgynevezett peptidekre bontják, ezáltal könnyebben átjutnak a bélfalon, így hatékonyabban és könnyebben fel tud szívódni a testben” – fogalmazott Dr. Magyar Mátyás PhD. ortopéd-traumatológus, a Fájdalom Ambulancia alapítója és vezető orvosa, a Seven Sekina nagykövete.

Dr. Magyar Mátyás elmondta, az eljárásnak köszönhetően a kollagének építőelemei a szervezetbe „előkészített” formában kerülnek bevitelre, emiatt tudnak gyorsabban felszívódni és beépülni a célzott területekre.
Ezen koncepció mentén jött létre a Seven Sekina funkcionalitás szempontjából megkülönböztetett kollagénkollekciója, Európában egyedülállóan a Gelita magas minőségű funkcionális és általános kollagénjei valamint az S7 Óceáni Gyöngypor kombinációjaként.
„Az óceáni gyöngyport egy ilyen magas minőségű specifikus kollagénnel társítva gyakorlatilag a leghatékonyabb kombinációt tudtuk létrehozni. Különlegessége még, hogy tartalmaz egy konchiolin nevű fehérjét is, amely a szervezet saját kollagéntermelését is segíti” – tette hozzá Dr. Magyar Mátyás ortopéd-traumatológus. Az orvostudomány számára is hatalmas előrelépést jelent a funkcionális kollagén megjelenése, hiszen, ha valakinek szalagsérülése vagy egyéb sajátos panasza van, a megfelelő funkcionalitású kollagénnel gyorsan és könnyedén meg tudják oldani a problémát.

Milyen problémákra nyújt egyedi segítséget a funkcionális kollagén?
A Seven Sekina a funkcióik szerint megkülönböztetett, hidrolizált kollagén peptid tartalmú táplálék kiegészítőit két nagy kategóriába sorolja.
Az egyik a funkcionális kollagén kategória – az S7 Beauty – terméke a bőr, haj, és a körmök egészséges állapotát, szépségét segíti, a másik kollekció – az S7 Body – a belső szerveink egészséges működését szolgálja: az inak, szalagok, porcok, izmok, és csontok megfelelő állapotáért felelős.
Az S7 Beauty & Infinity fő hatóanyaga a bioaktív VERISOL® kollagén peptid, melyet a feszesebb bőr, az egészségesebb haj és az erősebb körmök érdekében alkottak meg.
Az S7 Tendons szintén a bioaktív TENDOFORTE® kollagén peptidnek köszönhetően az az inak, ínszalagok erősítéséért, állapotjavításáért és regenerációjáért, rugalmasságáért felelős.
Az S7 Joints termékében az optimalizált FORTIGEL® kollagén peptid segíti a károsodott ízületeket, aktiválja az új porcok növekedését, elősegítve ezzel az ízületi kellemetlenségek enyhítését.
Az S7 Bones kollagén a FORTIBONE® bioaktív kollagén peptiddel segíti a csontok, a vázrendszer védelmét, serkenti a csontanyagcserét, és kalciumtartalmával hozzájárul a csontok szilárdságához.
Az S7 Muscle funkcionális kollagén az izomnövekedést, az izomtömeg fenntartását és az ideális testösszetétel elérését célozza, BODYBALANCE® bioaktív kollagén peptiddel.
Fotók (forrás: Seven Sekina)