Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2023.02.27
Ma, amikor ezer irányból érkeznek az emberek felé az információk, az ingerek, különösen fontos szerepe van annak, hogy a cégvezetők rendelkezzenek a hatékony kommunikáció eszközével, magukra tudják irányítani és meg tudják őrizni célcsoportjuk figyelmét. A megfelelő kommunikáción múlhat egy vállalkozás sikere vagy éppen eredménytelensége. Ebben és még sok más témában osztják meg tapasztalataikat neves szakemberek március 14-én, a Floow Day rendezvényen, a Lurdy Ház konferencia központban.

A sikerért tenni kell, de nem mindegy, hogyan. A Floow Day 6 előadásán olyan keretrendszert ismerhetnek meg a résztvevők, amellyel sikeresen törhetik át a piaci érdektelenség falát. A nap folyamán színpadra lép Sváby András, Lévai Richárd, Weiser István, Gyimesi László, Sipos Zoltán és Szalay Ádám.

„Bár sokan nem gondolnák, de az újságírók pontosan ugyanazokkal az eszközökkel dolgoznak, mint az értékesítők. Számunkra is elsődleges, hogy a termékünket, ami esetünkben maga a tévéműsor vagy bármilyen más tartalom, megvegyék, azaz minél nagyobb számban nézzék, olvassák a fogyasztók. A sikeres értékesítés kulcsa is azonos, jelesül a cím, az alap üzenet. Mi is éppen annyira ki vagyunk téve a piac alakulásának, mint a gazdasági élet szereplői bármilyen más szegmensben. A TV2 műsorvezetőjeként rengeteg olyan hasznos tapasztalatra tettem szert, amit saját vállalkozásaimban is alkalmazni tudok” – mondta Sváby András, televíziós műsorvezető, aki „Minden, ami a szalagcímek mögött van” című előadásában osztja meg a jelenlévőkkel az általa kitapasztalt és bevált stratégiákat.

Ki a jó kommunikátor?

A legkiválóbb kommunikátorok mind probléma és veszély alapon kommunikálnak, a közepes kommunikátorok pedig azonnal a hasznokkal és az előnyökkel támadnak – ezt a kettősséget járja majd körbe Szalay Ádám motivációs tréner „Urald a célcsoportod figyelmét” című expozéjában.

A kis-és középvállalkozók sokszor esnek abba a hibába, hogy termékeik vagy szolgáltatásaik előnyét és hasznát kommunikálják az emberek felé. Úgy tesznek, mintha a célközönségük izgatottan várná, hogy megtalálják őket egy-egy üzenettel. Miközben tisztában kell lenni azzal, hogy soha nem látott harc folyik a vásárlók figyelméért. A Google akkori vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet 2010-ben, hogy napjainkban 48 óránként termelődik annyi tudás és tartalom, mint az ismert emberi történelem kezdete óta 2003-ig bezárólag. És ez a sebesség egyre fokozódik.

„Sokszor ringatjuk magunkat abban a félreértésben, hogy soha nem volt könnyebb megosztani az üzenetünket, hiszen ingyenes platformok állnak a rendelkezésünkre. De az igazság az, hogy soha nem volt nehezebb megosztani a híreinket, a tartalmainkat, hiszen mindenki más számára is rendelkezésre állak ezek a csatornák. A történetmesélés felértékelődött. A történetmesélés lényege pedig az, hogy cégvezetőként vagy vállalkozóként mennyire tudok belehelyezkedni a vásárlóm pozíciójába. Mennyire vagyok képes az ő szemén keresztül látni a világot? Mennyire vagyok tisztában a mindennapi problémáival? Tudom-e, hogy ha éjszaka felébred, mitől nem tud visszaaludni?” – mutatott rá Szalay Ádám.

„Szándékosan beszélek negatív dolgokról, mert sokkal erőteljesebb motivációt jelentenek a félelmek és a veszélyek, mint a nyereségek és a hasznok. Az igazán kiváló kommunikátorok képesek problémát építeni. Képesek élethelyzeteket kihangosítani és egészen hétköznapi egyszerűséggel lefesteni azt a piacuknak. Úgy beszélnek, mintha a másik fejébe látnának. És csak ezt követően kínálnak megoldást az adott problémára” – jegyezte meg a motivációs tréner.

Mi motiválja a célközönséget?

Szintén gyakori hiba, amit elkövetnek az üzletemberek, hogy mindenkihez szeretnének szólni. Emiatt az üzeneteik általánossá válnak.

Az általános üzenet pedig mindig általános eredményeket hoz. Ezzel szemben az elsőrangú kommunikátorok megtanulják még a célpiacukat is pici szegmensekre bontani, és abban kezdenek el gondolkodni, hogy ki számára mi az, ami a szolgáltatásaik közül érdekes és hasznos lehet.

„Ha egy pelenkát áruló vállalkozó széles célcsoportnak kommunikál, igyekszik mindenkit meggyőzni arról, hogy az ő terméke a legolcsóbb és a legjobb a piacon. De ha ügyesen kezd el kommunikálni, akkor rájön, hogy egy szülő számára egy kiváló minőségű pelenka azt jelentheti, hogy általa jó lesz gyermekének a közérzete. Ha még mélyebbre megy, akkor már azt is látja, hogy a szülő azt szeretné, hogy a gyerek jól aludjon, mert ha ő jól alszik, akkor szülei is ki tudják pihenni magukat. És ha ennél is mélyebbre megy, akkor azt is megállapítja, hogy a szülő igazi vágya az, hogy a jobb alvástól a gyerek jobban fejlődjön” – vázolta a szakember.

Azt is kifejtette, hogy ahogyan minden kommunikációnak rétegei vannak, úgy az ügyfél megértésének is. Minél mélyebbre tudunk ásni ebben, annál célzottabban vagyunk képesek megszólítani őket.

„Ha valaki képessé válik arra vállalkozóként, hogy célpiacának motivációjában igazán mélyre ásson, akkor el tud jutni az érzelmi szintig. Ez azért különösen lényeges, mert az igazi, a legfontosabb döntések mindig érzelmi szinten születnek” – zárta gondolatait Szalay Ádám.

Fotók (forrás: Pixabay)