Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.10.13
Számos programmal kapcsolódott a Nagyerdő Hete programsorozathoz a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészete. Hétfőtől csütörtökig a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolában erdészettel és vadászattal kapcsolatos foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek.

A csütörtöki „Debrecen zöld értékei – Város és a rengeteg” elnevezésű nemzetközi konferencián Gencsi Zoltán, a NYÍRERDŐ Zrt. szakreferense „A cívis erdőkről” címmel tartott előadást. Az eseményről Vereb István, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. kommunikációs munkatársa számolt be.

Pénteken gyerekcsoportokkal telt meg a Debreceni Erdészet: több mint négyszázan vettek részt a Nagyerdő Napján. A résztvevők közösen emlékeztek arra, hogy a város erdőbirtokán október 10-én az Ohatitól a Gúthi erdőig, összesen 35 helyen és 74 hektáron jelöltek ki természeti emléket.

A magyar Természetvédelmi Törzskönyv első tételeként jegyezték be a Nagyerdő északkeleti sarkának egy harminchektáros, és alább még öt kisebb darabját. A program kezdetén Gencsi Zoltán, az Országos Erdészeti Egyesület Debreceni Helyi Csoportjának elnöke mondott beszédet.

Ezt követően a Debreceni Értéktár Bizottság, a Nagyerdő Társaság, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Erdőfelügyeleti Osztály, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, a Természettár, az Országos Erdészeti Egyesület és a NYÍRERDŐ Zrt.
képviselői megkoszorúzták „A természet újjászületése” emlékoszlopot.

Az egész napos rendezvényen az óvodás és iskolás csoportokat kézműves foglalkozás, fafaragás, mézeskalács készítés, vadászkutya bemutató, kötélhúzás, tanösvény túra és a Kuckó művésztanya műsora várta.