Mától újra nyit a parajdi sóbánya, Székelyföld egyik legkeresettebb turista attrakciója. Két hónapos kényszerszünet után látogatható a sóbánya, erről a bányavállalat honlapján jelent meg információ..
A bánya naponta 8 és 16 óra között tart nyitva, a turistákat a bányába és a felszínre szállító autóbuszok félóránként járnak. Az utolsó autóbusz 14.30-kor indul a mélybe.
Úgy találták, hogy immár teljesen biztonságos a bányába vezető út. A talajvíz beszivárgását nem tudták teljesen leállítani, de már sokkal kisebb a beszivárgó víz hozama, elvezették a vizet, állandóan ellenőrzik a sótartalmát, és ellenőrzés alatt tartják a jelenséget.
A bányát július 23-án kellett bezárni, amikor a turisták számára megnyitott csarnokok felé vezető járat mennyezetén elkezdett beszivárogni a sótömb fölötti talajvíz, és a vízzel palatörmelék hullott az útra.
A parajdi sóbánya 120 méterre a felszín alatt fekszik, látogatható csarnokaiba autóbuszok szállítják a látogatókat. A beszivárgás annak a járatnak a mennyezetén történt, amelyiken az autóbuszok közlekednek.
Korábban a bányának naponta 2500-3000 látogatója volt. A mintegy 6000 négyzetméteres látogatási szinten játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem is található.