Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.06.10
Télen síelni megyünk a Tátrába! De nyáron vajon mit lehet a hófedte csúcsok látványa nélkül csinálni? Megtudtuk, amikor elfogadtuk a Szlovák Turisztikai Képviselet meghívását, amelyen a Tátra – Szepesség – Pienyinák területet mutatták be a régiók megbízottjai június 8-án a képviseleten.

Soňa Jelínková, a Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője köszöntőjében a statisztikai eredményekre támaszkodva elmondta, hogy hazánkat a vendégéjszakák számét tekintve megelőzi Csehország, és Lengyelország. Ez azt jelenti, hogy 19 ezer magyar utazó 45 ezer éjszakát töltött el Szlovákiában. Melyek voltak a legkeresettebb kirándulóhelyek? A legtöbben a Tátrát, Pozsonyt és a Deményfalvi-völgyet keresték fel.

Gabriela Bodnárova a Tátra – Szepesség – Pienyinák területi idegenforgalmi szövetség vezetője többek között a régiót, valamint Késmárkot mutatta be. Videon is láthattuk, hogy a minden évben megrendezett népi fesztiváljukon hogyan mutatták be Szepesség népi kultúráját és kézműves mesterségeit. Egy kisfilmen megnézhettük, amikor Késmárkon átadták a közelmúltban Thököly Imre lovasszobrát. Bodnárova arról is szólt, hogy a régióban több UNESCO-védett történelmi emlék is található.

Kristína Ilčinová (Bachleda völgye – Ski &Sun) marketingese az évente több mint 500 ezer látogatót fogadó, a szlovák-lengyel határ közvetlen közelében lévő Bachleda központot mutatta be, amelynek megnyitása óta lett még elismertebb és látogatottabb a régió. Nem véletlenül, mert a lombkorona tanösvényét nyáron is Európa egyik leglátogatottabbjaként tartják számon.

Erdei kalandparkjuk Erdő királysága néven 4900 négyzetméteren, 1100 méteres tengerszint feletti magasságon elterülő természeti, ökológiai játszótér több mint 25 szórakoztató, interaktív és oktató attrakcióval várja a látogatókat.

Janka Gantnerová, a késmárki Club szálloda tulajdonosa frissen sült pogácsával kínálta a megjelenteket, közben zeneszó közben cseréltek eszmét a turisztikai szakemberek.

A vízi sportok szerelmeseinek van mit keresniük a Pienyinek Nemzeti Park területén, főleg a Dunajec folyón, amely a vízi sportok rajongói körében rendkívül közkedvelt, azok számára is ideális, akik még csak ismerkednek az evezéssel. A folyó Szlovákia és Lengyelország határán folyik, meseszép környezetben 18 kilométer hosszú kanyonon át viszi a hátán a tutajokat.

A gorálok a lengyel–szlovák határon élő népcsoport, tutajosaik a Magas-Tátra és a Beszkidek vidékén éltek, és Szlovákia egyetlen felfelé folyó folyóján, a Dunajecen tevékenykednek több száz éve. A nyelvük a goráli, mely a lengyel-szlovák dialektusból tevődik össze, és amelyik a gorál kultúra egyik legerősebb eleme. népszokásaikat és népviseletüket (nemeznadrág, bőröv, hímzett mellény és kagylókkal díszített kalap) a mai napig megőrizték.

Rudolf Velička (a Dunajeci Tutajosok Társulata) levezetésével zeneszó mellett tiszteletbeli dunajeci tutajossá, gorállá fogadták Borbély Alexandra színésznőt és Pásztor Zoltán újságirót, akik az utóbbi években sokat tettek a régió és a gorál kultúra népszerűsítéséért.

A tátrai turisztikai régiónak hagytuk magunkat meggyőzni arról, hogy van miért a Tátrába utazni nyáron is. Kínálkozik bőven program felnőttnek és gyereknek egyaránt. Amint láttuk, van miért a Tátrába látogatni nyáron is, a bakancsos turisták, és a gasztronómia szerelmesei is megtalálják a maguk kedvelt helyeit, szinte egész évben turisztikai szezon van. Szerencsére soha nem fogy ki boltjaikból a magyarok által keresett híres sajtjuk és túrójuk, valamint körtepálinkájuk, a Hruska.

Fotók: Bódi Ágnes