Szerző:
Dunay Csilla
Megjelenés:
2022.05.27
Híres-hírhedt honfitársunk, a csodálatos Gábor Zsazsa vagy, ahogy Hollywoodban, második hazájában hívták, Zsa Zsa Gabor emlékét méltóképpen megőrizendő, múzeumot kapott Budapesten. Már a neve is összeforrt a színészvilággal, édesanyja ugyanis nagy rajongója volt Fedák Sárinak, így középső lánya Sári lett, s a díva becenevét is örökölte, ő is Zsazsaként élt 99 évig.

Zsazsa Gabor Golden Globe-díjas magyar színésznő, szépségkirálynő, modell, üzletasszony, a 20. század közepének egyik legismertebb hollywoodi szex-szimbóluma, sokak szerint a világ első és máig
legnagyobb celebe. Egyike azon kevés magyar származású hírességnek, akik csillagot kaptak a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Az ORIGO Filmstúdió és a Magyar Hollywood Tanács éveken át tartó munkájának eredményeként csütörtökön megnyílt a világ első olyan múzeuma, amit Zsazsa Gabor színésznő emlékének ajánlanak.

A budapesti filmstúdión belül már létezik egy Adolf Zukor és egy Andy Vajna múzeum is, ezek mellé került most Zsazsa Gabor életének egy jelentős szakasza. „Fontos jeleznünk a nemzetközi filmes szakma felé az örökségünket, hiszen a magyarok szerepvállalása a nemzetközi filmgyártásban ma
éppen olyan jelentős, mint Hollywood alapításakor volt” – mondta a megnyitón Tóth Mihály, az ORIGO Filmstúdió marketingvezetője.

Az ORIGO Filmstúdió a fennállása óta eltelt tizenkét évben olyan filmeknek a forgatási helyszíne volt, mint az OSCAR díjas Szárnyas Fejvadász 2049 és a szintén OSCAR díjas Dűne. „Mára nem pusztán helyszínként tekintenek hazánkra a nemzetközi stúdiók, hanem a világ élvonalába tartozó partnerként. Ennek ragyogó jele a technikai kategóriában OSCAR díjas és BAFTA díjas Sipos Zsuzsa is, aki a Dűne című produkcióban itt, Budapesten forgatott.”

Horváthné Dr. Fekszi Márta, az Origo Film Group Zrt. cégvezetője és a Magyar Hollywood Tanács kuratóriumi tagja elmondta: a gyűjtemény magját a világhírű színésznő férjétől, Frédéric von Anhalt hercegtől kapott tárgyak alkotják.

Az eredeti Zsazsa Gabor relikviákat Los Angelesből szállították Magyarországra. A tárlat a művészhez köthető bútorokat, könyveket, képeket, fotókat, kitüntetéseket és sok személyes tárgyat is bemutat. Különlegessége, hogy Zsazsa híresen tündöklő estélyi ruháiból is megcsodálhatnak néhányat a Zsazsa Gabor Múzeum látogatói.

Az eseményen megjelent Frédéric Prinz von Anhalt, Zsazsa Gabor utolsó férje, aki nyitóbeszédében felidézte a közösen töltött 35 évet, és méltatta a magyarok szerepvállalását Hollywood megteremtésében.

Elmondta, hogy az általa a múzeumnak adományozott relikviák mindegyikének egyedi története van, amelyekről hosszan lehetne mesélni. „Amit itt láthatunk, azok mindegyikét megtalálhatjuk a magazinokban és az interneten: a vörös ruhát a díjátadókon viselte, de itt van a híressé vált fehér ruhája, amelyben egy rendőrt pofozott meg Zsazsa. Többezer történet van azonban, amelyet senki sem ismer, mert a zárt ajtók mögött zajlottak. Szereplői elnökök, hírességek, diplomaták.

Van közöttük szép, megható, vad és megdöbbentő is. Ezeket, és azt, hogy Zsazsa hogyan formálta Hollywoodot, hamarosan egy könyvben fogják tudni elolvasni.” – tette hozzá. Az ORIGO Filmstúdió a Magyar Hollywood Tanács elnökével, Bokor Balázzsal együtt nemcsak a tárgyi emlékeket akarják megörökíteni, hanem egy olyan filmsorozatot is terveznek, ami Hollywood alapítóiról szól.

A tervet már bemutatták a Nemzeti Filmintézetnél, az első híresség Tony Curtis lenne, de természetesen Zsazsa Gabor kalandos életéről is készülne egy sorozat, mert, ahogyan Horváthné Dr. Fekszi Márta mondja: „Zsazsa pályafutása egyetlen filmalkotásba nem is férne bele”.


Valóban kalandos életútja volt Gábor Zsazsának, kezdve az 1936-os Miss Hungaria szépségkirálynői cím elnyerésétől, majd még ebben az évben Bécsbe utazott, ahol a híres tenor, Richard Tauber felfedezte és meghívta, hogy énekeljen egy szubrettet Az éneklő álom című operettben. Ezután ment férjhez Burhan Belge, török diplomatához, majd miután elváltak, követte testvéreit Hollywoodba, ahol ők már színésznőként dolgoztak.

A híresen szép Gábor lányok közül Zsazsa volt a polgárpukkasztó, hamar hírnévre tett szert nemcsak szépsége, de afférjai, botrányai, milliomosokkal kötött házasságai és válásai, valamint egyszeri rövid letartóztatása miatt. A sajtóban gyakran párhuzamot vonnak közte és Paris Hilton között, akivel egyébként Conrad Hiltonnal kötött házassága révén rokonok.

Gábor Zsazsa kilencszer kötött házasságot és hétszer vált el. Utolsó férjével, Frédéric von Anhalttal 35 évet élt együtt. Zsazsa volt az egyetlen a Gábor lányok közül, aki gyermeket szült. Könyvében, a Nekem nem elég egy élet címűben leírja, hogy Conrad Hilton megerőszakolta és teherbe ejtette. Francesca Hilton már a válásuk után született. Zsazsa első filmszerepét 35 évesen a Lovely to Look at (1952) című filmben játszotta, majd a Ginger Rogers főszereplésével készült We’re Not Married!-ben szerepelt.

Az Oscar-díjas John Huston rendezte Moulin Rouge-ban már a női főszereplőként tűnt fel a mozivásznon. 1953-ban a Lili című musicalben Mel Ferrer oldalán szerepelt. 1958-ban Orson Welles A gonosz érintése című híres film noir-jában egy kisebb szerepben láthatta a közönség. Ezt követően 65 filmben szerepelt kisebb-nagyobb szerepekben. Utolsó szerepét 1993-ban, hetvenhat évesen a Beverly Hill-dili című amerikai vígjátékban játszotta, többek között Rob Schneiderrel és Dolly Partonnal az oldalán.

1996-ban A Brady család 2 című vígjátékban önmagát alakította. Mindegy, hogy mi történik, a lényeg, hogy írjanak rólam! Ezzel az ars poeticával borzolta fel kortársai idegeit, s célját elérte: az 50-as évektől szinte nem volt olyan hónap, amikor ne hallottunk volna a díva újabb botrányáról, válásáról, extravagáns ruhatáráról.

Fotók (forrás: Zsazsa Gabor Múzeum)