Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.05.20
Miskolc turizmusmarketingjéért felelős cége, a MIDMAR Kft. új turisztikai sorozatot indít. A szakmai látogatások keretében a turisztikai szektor képviselői új, vagy kevésbé ismert, de értékes látnivalókat ismerhetnek meg a bejárások során.

Miskolcon a látnivalókat érdemes többször is bemutatni, szerencsére minden évben van olyan esemény is, amikor egy-egy új attrakció születik, vagy egy korábbi megújulásának, új köntösbe öltöztetésének lehetünk tanúi.

A MIDMAR Kft. rendszeres alkalmakat teremt arra, hogy a Tourinform iroda munkatársai a turisztikai szakma képviselővel együtt ellátogassanak azokra a helyekre ahol valamilyen újdonsággal várják a városunkba érkező turistákat.

A közös bejárások célja, hogy első kézből kapjanak információkat, személyes benyomásokat, melyek alapján sokkal hitelesebben tudják vendégeiket az adott attrakciók felkeresésére buzdítani.

Az információk különösen azok számára lehet hasznosnak, akik a front-office-ban dolgozva napi szinten találkoznak a Miskolcra érkező turistákkal. Főként a szálláshelyek recepciósainak vannak lehetőségeik a vendégekkel beszélgetni és felhívni a figyelmet egy-egy új attrakcióra.

Sorozatuknak a “Vendégségben itthon”’ címet adták és stílszerűen első útjuk május 26-án Lillafüredre fog vezetni, ahol a múlt héten átadott a Vendégségben Herman Ottónál kiállítást tekinthetik meg a résztvevők. A Herman Ottó Emlékházban a mai trendeknek megfelelő interaktív tárlatot alakítottak ki, a múzeum munkatársai bíznak benne, hogy minél több vendéget fogadnak majd az elkövetkező időszakban.

A sorozat a főszezoni időszak kivételével egész évben folytatódni fog, hiszen Miskolc és szűkebb környezete az egyik leggazdagabb turisztikai kínálattal rendelkezik a hazai desztinációk között.