Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.05.20
Áremelési haditervvel kell készülniük a cégeknek. Az Európai Unió által javasolt orosz olajembargó hatására elszállna a benzin és a gázolaj ára is Magyarországon, ami szinte azonnali drágulást eredményezne az élet számos területén.

Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy ha a cégek megfelelően kommunikálják az áremelést, azzal nemcsak elősegítik a vásárlóközönség megtartását, de nagyobb elköteleződést is tudnak elérni. A szakértő hangsúlyozta, hogy ha egy cég a válságban elzárkózik a világtól, hamar feledésbe merülhet, a kommunikáció szerepe éppen ezért felértékelődik.

A kormány álláspontja szerint a magyar gazdaságra ledobott atombombával érne fel, ha a jelenlegi formájában elfogadnák az uniós tagállamok a hatodik orosz szankciós csomagot. Az olajembargó miatt ugyanis 700 forintra emelkedne a benzin és 800 forintra a gázolaj ára, emiatt szinte azonnal érezhetően drágulna az élet hazánkban.

Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese közölte, hogy a cégek tartanak az áremelésektől, de egy idő után kénytelenek lennének meglépni azt, mert fennállna a veszély, hogy veszteségessé válnak. Az olajembargó hatását mindenki megérezné, aki autóval jár, de hetek, hónapok kérdése lenne csupán, mire átgyűrűzne a drágulás az összes gazdasági szektorba.

A marketingszakértő úgy fogalmazott, hogy Magyarországon is egyre több cégvezető látja át, hogy amikor nehézségek adódnak, akkor nem az a megoldás, hogy elzárkózunk a külvilágtól, hanem éppen ellenkezőleg, minél erősebben kell kommunikálni a fogyasztók felé.

„Kommunikálni nemcsak úgy lehet és érdemes, hogy reklámozunk, hanem úgy is, hogy beszélgetünk, jelen vagyunk és életjelet adunk. Ezt nevezzük ügyfélközpontú kommunikációnak. Egy teljesen kiürült éttermet sokkal nehezebb megtölteni, mint azt, amelyikben még van pár ember, ez visszaigazolódott a koronavírus-járvány ideje alatt is. Ha valakinek az utolsó közösségi médiás posztja 2020-ban volt, akkor egyre zsugorodik a hatásköre, a vevők megfeledkeznek róla, vagy rosszabb esetben azt hiszik, hogy meg is szűnt a vállalkozás” – magyarázta.

Nagy Lehel felhívta rá a figyelmet, hogy a profit soha nem abból származik, ha a kiadásokat csökkentjük, hanem abból, ha a bevételeket növeljük. Krízishelyzetben ezért jobb eldicsekedni az erősségeinkkel, mint hogy a csődbe szerénykedjük magunkat.

Az őszinteséggel nagyot lehet nyerni

A szakember arról is szót ejtett, hogy több módja is van annak, hogy elvegyük az élét egy esetleges áremelésnek.

„A legegyszerűbb út az, ha hírlevelet küldünk ki a vásárlóinknak, amiben őszinték vagyunk. Le kell írni, hogy a külső tényezők miatt kénytelen a cég emelni az árain, mert másként hasonló minőségben nem tudná kiszolgálni a közönségét. Ugyanakkor soha ne visszamenőleg tájékoztassuk a drágulásról a vevőket, partnereket. Ha előre szólunk, akkor az forgalomnövekedést is okozhat, hiszen sokan az áremelést megelőző időszakban bevásárolhatnak a termékekből” – mutatott rá.

Példaként említette azt is, hogy ha a közösségi oldalakon kamera előtt, egy videóban mondjuk el mindezt, úgy még jobban érződik az őszinteség, amit értékelnek a vásárlók.

Nagy Lehel végezetül hozzátette, hogy ajánlott szakértői segítséghez fordulni a megfelelő kommunikációs kampány felépítéséhez, de különböző kiadványok is segíthetnek ebben.

Ilyen a Langmár Kommunikáció ingyenesen elérhető, Áremelés haditerv nevű digitális tudásanyaga, amelyből kilenc fájdalomcsillapító trükköt sajátíthatnak el a cégvezetők egy ilyen forgatókönyv esetére.

Fotók (forrás: Langmár Kommunikáció)