Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.05.11
Ragyogó napsütés, fergeteges hangulat, csodás ruhák és táncba hívó koncertek jellemezték április utolsó szombatján az immár 10. jubileumi Boldog Békeidők Hévíze fesztivált.

A hagyományosan május elsejére eső Hévíz Város Napját megelőző eseményen a város apraja-nagyja képviseltette magát. 21 nevesített csapatban, összesen több mint 200-an vonultak fel Hévíz utcáin, hogy megidézzék „Hévízfürdő” aranykorát, az egykori boldog békeidőket, amikor a gyógyfürdőbe járás még úri passziónak, a fürdők pedig a pezsgő kulturális élet központjának számítottak.

A Városháza elől 4 órakor indult a népes menetoszlop, melyet a helyi Happy Dixieland Band csapata és charleston táncos lányok vezettek fel. A hangulatot és a látványt az Ahura Fire Tribe gólyalábas csapata fokozta, késő este pedig a Mystery Gang szórakoztatta a népes közönséget.

Az esemény nem csak minden résztvevő és látogató számára felejthetetlen élmény, de egyben a tavaszi szezon legrangosabb programja is Hévízen. Egy igazi örömünnep, amikor Hévíz több száz évre visszanyúló hagyományait, a hazai fürdőélet aranykorát és a persze a fürdőszezon igazi évadnyitóját is ünnepik.

Az idei nagyszabású rendezvény azért is volt fontos momentum Hévíz életében, hiszen az elmúlt két évben nem valósulhatott meg a Boldog Békeidők programsorozat. Az idei, immár 10. alkalommal mind a helyiek, mind a vendégek átélhették, hogy Hévíz az elmúlt évek nehézségei után, újult erővel, vidámsággal, lendülettel, közös akarattal és összefogással indul neki ennek a várakozásokkal teli 2022-es turisztikai évnek.

Fotókat készítette: Mrázik Orsolya, Noé Veronika és Sallai Gábor

Fotók tulajdonosa: Hévízi Turisztikai Np Kft.