Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.05.05
Hatalmas érdeklődés kísérte a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészet „Szedd magad a Májusfát!” programját. A hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal megrendezett esemény országos visszhangot váltott ki nem csak a májusfát állító legények között, hanem a szakmai körökben is.

Szombat délután mintegy 200-an érkeztek a Sóstói-erdőbe, akik egy fiatalos korú erdőrészletben az előre kijelölt nyírfák közül tetszés szerint válogathattak. Mivel egy fa kivágása nem egyszerű feladat, voltak, akik 2-3 fős erősítéssel, barátokkal, édesapákkal kiegészülve jöttek. Egy gyors regisztráció után már meg is kapta a vállalkozó kedvű favágó a kézifűrészét, és kezdetét vette a megfelelő fa keresése.

A kivágás általában nem okozott gondot, a legfontosabb feladat a visszamaradó faállomány, elsősorban a kocsányos tölgyek védelme volt. Annál komolyabb kihívást jelentett a fák kihúzása és elszállítása, itt nagyon sok leleményes megoldás született a nap folyamán. A szállításhoz szükséges igazolás kiállítása után a kis fácska megkezdte hosszú útját, hogy másnap hajnalban már egy fiatal hölgy kiskapuját díszíthesse.

Néhány érdekes statisztika. A legfiatalabb legény az az 5 éves kisfiú volt, aki nem édesanyjának vitte a fát, hanem óvodai lánypajtását lepte meg vele – talpig hagyományőrző viseletben. A legidősebb, 50 éves résztvevő feleségének szerzett kedves pillanatokat a fával.

Érkeztek hozzánk Debrecenből, Mátészalkáról, Kisvárdáról, és szinte az összes környékbeli településről. A két rekorder fa, amelyek a leghosszabb utat tették meg a kiválasztotthoz,
Karcagra és Sárospatakra került. A fiúk 90%-a kifejezetten a felhívás hatására döntött idén a
májusfa-állítás mellett, hiszen korábban nem tudták honnan legálisan beszerezni a fát.

Olyan legényekkel is találkoztunk, akik az elmúlt években „kalandosabb” úton jutottak májusfához, de idén vállalták a nagyobb távolság megtételét, csak hogy legálisan tehessék ezt meg. (És ezzel nem a képen szereplő két fiatalra utaltunk.)

Természetesen nem tűnt el az erdőrészlet összes nyírfája a hétvégén. 2018-ban erre a területre
mintegy 25000 facsemetét ültettünk és 24 mázsa kocsányos tölgy makkot vetettünk el. Nyírfából 1000 csemete került akkor a földbe, és az erdészet munkatársai ezek közül mintegy
270 esetében ítéltek úgy, hogy az akció során kitermelésre kerülhet. Célunk a kocsányos tölgy
növekedésének megsegítése és fényigényének biztosítása volt, ami remek alkalmat szolgáltatott egy népszokás felelevenítésére és a környékbeli lakosok erdőbe csábítására.

A programot a nagy sikerre való tekintettel a jövő évben is meg szeretnénk rendezni,
természetesen olyan helyszínen, ahol az erdő állapota és elegyaránya ezt megengedi, megkívánja – tájékoztatott Szokolovszki Géza, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészet
igazgató-helyettese.