Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.03.10

A római kori Salla városának új részleteit fedezték fel a Göcseji Múzeum régészei.

Zalalövőn egy tervezett beruházás előtt, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet megbízásából végeznek régészeti próbafeltárást a Göcseji Múzeum munkatársai. Az előzetesen végzett geofizikai vizsgálatok megmutatták a római kori Borostyánkő út vonalát, valamint a mellette lévő épületeket – mondta el Eke István ásatásvezető régész.

A Borostyánkő út fontos kereskedelmi és katonai út volt a római korban, amely az Adriai tengertől egészen a Balti tengerig húzódott. A feltárás során megtalálták a Borostyánkő út 4. századi épített nyomvonalát, valamint a bazaltkőlapok egy részére is rábukkantak.

A bazaltborítás ugyanakkor azt is jelzi, hogy az út belvárosi területen haladt keresztül. A nyomvonal mellett az épületek alapfalaira bukkantak. A 2. századtól a 4. századig több rétegben kerültek elő épületmaradványok – jelezte Eke István.

Salla – mai nevén Zalalövő – a 2. században kapott városi rangot. A feltárás során előkerült leletek is ezt igazolják: ezen a területen a 2-4. században több épület is állhatott, ezek egy része lakóház, más része valószínűleg a helyi iparhoz kapcsolódott.

A zalaegerszegi közgyűjtemény önkéntes fémkeresősei nagyon sok római kori érmét és ékszert találtak. Rábukkantak egy Vénusz-szobor töredékre, valamit több használati tárgyra. Emellett egy középkorból származó ezüstpénzt is találtak.

Redő Ferenc régész, a feltárás konzulense szerint a leletanyag azt mutatja, hogy ezen a területen egy magas igényű lakosság élt a római korban.