Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.02.21
Mdina, más néven Citta Vecchia, Citta Notabile vagy Silent City egy erődített város, amely az ókortól kezdve a sziget fővárosaként szolgált egészen a középkorig. A várost még ma is fal övezi, bár mindössze 300 lakosa van. Lépjünk be a kapun és tegyünk egy sétát a történelembe!

A „csendes várost” Maleth néven föníciai telepesek alapították Kr.e. 8. század körül, majd Kr.e. 218-ban a rómaiak vették birtokukba és Melite néven vált ismertté. Az ősi Melite körülbelül háromszor nagyobb volt, mint a mai Mdina. A Nyugat-Római Birodalom bukását követően az akkori város méretét belső átépítésekkel csökkentették, hogy jobban védhető legyen és így alakult ki jelenlegi formája. I.sz. 870-ben Melitet a szaracén Aghlabidák ostrom alá vették, Halaf al-Hādim vezetésével.

Miután a város a betolakodók kezére került, a lakosokat megölték, Melitet elpusztították és a templomokat kifosztották. Valójában Melite templomainak márványát használták fel a tunéziai Sousse várának felépítéséhez. A régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy a város virágzó muszlim település volt a 11. század elején. 1091-re azonban Málta Szicíliához, majd később a Szicíliai Királysághoz került.

A város a középkorban Málta fővárosa maradt, egészen 1530-ig, a Szent János-rend megérkezéséig. A nemesek ünnepélyesen átadták Mdina kulcsait Philippe Villiers de L’Isle-Adam nagymesternek, de a lovagrend Birguban telepedett le, és Mdina elvesztette fővárosi státuszát.

Az 1540-es években az erődítményeket korszerűsíteni kezdték, és 1551-ben a város ellenállt egy rövid oszmán támadásnak. Málta 1565-ös nagy ostroma során Mdina volt a Rend lovasságának bázisa, és az ostrom után az erődítményeket ismét korszerűsítették, amikor is a 17. század közepén felépült a De Redin-bástya.

1722-ben az újonnan megválasztott Antonio Manoel de Vilhena nagymester is parancsot adott a város felújítására, melynek során erős francia barokk elemeket adtak a még nagyrészt középkori városhoz.
1798-ban francia csapatok foglalták el Mdinát. Szeptemberben azonban kitört a máltai felkelés, ami két évig tartó ellenálláshoz és blokádhoz vezetett, a helyiek pedig nemzetgyűlést hoztak létre. Sikeresen.

1800-ban a franciák megadták magukat, és Málta brit protektorátus lett. Mdina ma már az UNESCO világörökségi helyszíneinek előzetes listáján szerepel, és jelenleg is Málta egyik fő turisztikai látványossága, amely évente mintegy 750 000 látogatót fogad. A város a normann és a barokk építészet szokatlan, gyönyörű keverékét mutatja be, beleértve számos palotát. Mdinában tilos autóval közlekedni.

Főbb látnivalók

Szt. Pál székesegyház
A római katolikus katedrálist Szent Pál apostolnak szentelték. A 12. században alapították, és azon a helyen áll, ahol a hagyományok szerint – de gyakran mítosznak tekintett – Publius, római helytartó találkozott Szent Pállal, miután az apostol Máltánál hajótörést szenvedett. Az eredeti székesegyház súlyosan megsérült az 1693-as szicíliai földrengés során, ezért Lorenzo Gafà máltai építész tervei szerint 1696 és 1705 között lebontották és barokk stílusban újjáépítették. Sokan az építész főművének tekintik.

A székesegyház megtekintéséhez jegyet kell váltani, ami a katedrálistól jobbra található múzeumban vásárolható meg.

Knights of St John Experience

A Máltai Lovagok audiovizuális kiállítás a 16. századba repíti vissza a látogatókat, amikor L’ Isle Adam nagymester megérkezett Mdina csendes városába, és belépett a megerősített város kapuján. A különleges hangeffektek és fényjátékok élethű figurákkal kombinálva lehetővé teszik a látogatók számára, hogy teljesen elmerüljenek az élményben, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató, életre keltve a rémületet és az ünneplést, mindazt, amit Málta történetének epikus korszakaként írhatunk le.

A Knights of Malta Experience a Magazine utcában található, és a hét minden napján, 10 és 17 óra között tart nyitva.

Palazzo Falson Múzeum

Fedezze fel Mdina második legrégebbi épületét, a 13. századi palotát, amely a szicíliai-normann stílus egyik legjobb példája. A középkorban a palota Olof Frederick Gollcher kapitány (1889-1962) máltai nemesi családjának adott otthont. Később képzőművészeti és régiségek múzeumává alakították át. A szobák mindegyike műalkotások kincses tárházát mutatja be, köztük az 1607-ből származó Alof de Wignacourt-érmet, Nicolas Pouissin, Mattia Preti, Sir Anthony Van Dyck és más 17. századi festők műveit, valamint egy több mint 4500 kötettel bíró könyvtárat. A múzeum a Villegaignon utcában található. Jegyek online, illetve a múzeumban kaphatók.

Természettudományi Múzeum

Mdina Nemzeti Természettudományi Múzeuma az egykori igazságügyi palotában található, egy lenyűgöző 18. századi épületben, amelyet párizsi barokk stílusban terveztek Antonio Manoel de Vilhena nagymester számára. A múzeum kiterjedt geológiai, őslénytani és ornitológiai gyűjteménnyel rendelkezik. A legkiemelkedőbb a madárkiállítás, amely a máltai madarakat, halakat és emlősöket, azok természetes élőhelyeivel együtt mutatja be, dedikált részleggel Málta nemzeti madarának, az Il-Merillnek és a nemzeti növénynek, a Widnet il-Baħarnak.

Sétánkat a várfalra épített Fontanella Tea Gardenben érdemes kipihenni egy jó kávé vagy tea és egy ellenállhatatlan sütemény társaságában, miközben a teraszról csodálhatjuk a szigetre és a tengerre nyíló pazar kilátást. (Forrás: Máltai Idegenforgalmi Hivatal | VisitMalta Hungary)