Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.02.19
Mi tehetünk a postaládánkba költöző széncinegekkel? A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) minden évben érkeznek információk postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és márciusban lehet idén először számítani rá, ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat.

A postaládákba épült fészkeket a bedobott küldemények veszélyeztetik, ezért érdemes a megoldási lehetőségekről beszélni. A madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű „B” típusú mesterséges odúkkal ( https://www.mme.hu/oduk_es_koltoladak ) előzhető meg.

Amennyiben a cinegék már beköltöztek, ne használjuk a postaládát, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára szereljünk fel alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, illetve függesszünk ki egy tájékoztató kiírást is a postás számára.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel.

Sikerének hátterében többek között változatos, a klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat (törpedenevérek és énekesmadarak, elhullott nagyvadak tetemei, nagyobb ragadozómadár elejtett pocok zsákmánya) is tartalmazó tápláléklistája; szaporasága (évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel); valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll.

Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.
Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz.

A „techno”-fészkelés hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt.

A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.
Részletek: https://www.mme.hu/postaladaban-feszkelo-cinegek

Fotó: Pixabay